Az ezüstmisés Perlaki György a 25 év alatt templomot és közösségi házat is épített

2022.06.19. 21:03

Újabb ólomüveg ablakkal gazdagodott az eperjesi templom

Ezüstmiséje alkalmából ólomüvegablakokat adományozott az eperjesi Szent László templomnak a filia lelkipásztora, Perlaki György, amiket Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelt fel.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

 1997. június 7-én szentelt pappá Gyulai Endre püspök úr a szegedi dómban. Hivatásom gyakorlásához Szűz Mária oltalmát kértem és meg is tapasztaltam 

– mondta lapunknak az eperjesi ezüstmise után Perlaki György római katolikus plébános, aki többek között Mária légiós lelkipásztor, tagja a Máriás Papi Mozgalomnak is.

Perlaki György lelkipásztor ezüstmiséjén, az eperjesi Szent László templomban, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelte fel az ólomüveg ablakot. Fotó: Kovács Erika

Újszegedtől Nagyszénásig

Perlaki György hétgyermekes családból származik, szülei mélyen vallásos emberek voltak.

 Szüleink szabadságot adtak nekünk, gyerekeknek abban, hogy eldöntsük, milyen hivatást választunk, de azt a lehetőséget is megkaptuk, hogy mind a heten egyházi iskolába járhattunk 

– tudtuk meg a plébánostól, aki pappá szentelése után Újszegeden beosztott lelkészként, káplánként működött, majd Makón, a Csanád vezér téren lett templomigazgató. 

Mindszenti lelkipásztorsága idején építették fel a Szent Imre templomot szinte a semmiből, csak téglájuk, 200 mázsa leoltott meszük volt, pénzük viszont egy fillér sem. A hívek összefogása azonban sikerre vezetett. Mindszentről Szeged-Tápéra és Petőfi-telepre vezetett az atya útja. Tápén sikerült megőrizniük az utókornak az Alföldön ritkaságnak számító középkori freskóegyüttest. 

Petőfi-telepen pedig közösségi házat alakítottak ki. Jelenleg Nagyszénáson plébános, hozzátartozik a gádorosi és a fábiánsebestyéni plébánia, valamint filiaként Árpádhalom és Eperjes.

Eukarisztikus élmény hatására lett pap

 Mindig is élt bennem az Isten iránti elkötelezettség, de arra nem vágytam, hogy pap legyek, bár a testvérem papsága jó példa volt előttem. Sok imádság és egy eukarisztikus élmény hatására egyértelmű volt, hogy Isten azt akarta, hogy pap legyek. Fontosak a lelki erővonalak, az ima mellett a böjti fegyelem

– vallott 25 éve gyakorolt hivatásáról Perlaki György.

Fotó: Kovács Erika

A plébános az ezüstmiséje alkalmából az eperjesi templomnak ólomüveg ablakot adományozott. Az egyik szárny boldog Gojdics Péter Pál görögkatolikus mártír püspököt, a másik szárny boldog Romzsa Tódort, Kárpátalja vértanú püspökét ábrázolja.

Vértanúknak állított emléket

Boldog Gojdics Péter Pál, boldoggá avatott szlovák bazilita szerzetes, eperjesi (Szlovákia) görögkatolikus püspök volt, aki mártíromságot szenvedett a csehszlovák kommunista rezsim alatt.

Boldog Romzsa Tódor pedig Kárpátalja vértanú püspöke volt, akinek munkássága az etnikumok közti ellentétek kibékíthetőségének is szép példája volt. Ellenálló tevékenysége miatt 1947-ben Hruscsov, az akkori Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára kérésére Sztálin engedélyezte a likvidálását. Romzsa Tódor halála 1947. november 1-jére virradóra következett be.

Az ólomüveg ablakokat Perlaki György adományából Perlaki József Podmaniczky-díjas üvegművész készítette. Az ablakokat Kocsis Fülöp érsek-metropolita, a hazai görögkatolikus egyház vezetője szentelte fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában