Dél-alföldi régió

2022.07.26. 12:04

Stabil középmezőnyben a megyei keresetek

Évek óta a 10-11-ik helyen szerepel az átlagkereseteket nézve Csongrád-Csanád a főváros és a megyék alkotta húszas listában, és az is megfigyelhető, hogy Békésen kívül kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében visznek haza kevesebb fizetést az emberek. A Központi Statisztikai Hivatal adatait böngésztük.

V. A.

Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 27 százalékkal nőtt, így átlagosan bruttó 346 ezer forintot kerestek. Illusztráció: Unger Tamás

Március óta csökkentek az átlagkeresetek – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) két tájékoztatójának adatainak összevetéséből. Az első negyedévet nézve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 ezer forintot és az adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 338 ezer forintot tett ki, addig májusban ez a két szám 495 ezer 900 forint, illetve 329 ezer 700 forint volt. Ezektől az összegektől persze térségünk jelentősen le van maradva. Megyei szintű adatok egyelőre az első negyedévre állnak rendelkezésre, a Fókuszban a megyék című kiadvány alapján azt nézzük meg, hogy a dél-alföldi régiókban mennyit is kerestek átlagosan az emberek.

Országos középmezőny

Az átlagkereseteket tekintve a megyék rangsorában a 10-ik helyen szerepel Csongrád-Csanád 290 ezer forinttal, a régió másik két megyéjét ezzel megelőzve, ugyanis Bács-Kiskunban 283, míg Békésben 252 ezer forint volt az idei első negyedévben az adókedvezmények nélküli nettó átlagkereset. Utóbbi megye csak Szabolcs-Szatmárt előzi meg.

A tendenciákban nincs változás, a kiadvány a fővárosi adatokat külön kezeli Pest megyétől, de akárcsak a korábbi esztendőkben, 2022 első negyedévében is kizárólag Budapesten és Győr-Moson-Sopronban kerestek az országos átlag felett az emberek.

14 százalékos lemaradás

Megyénkben a havi bruttó átlagkereset 435 ezret tett ki az első negyedéven, azaz adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 290 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 443 ezer, a nettó pedig 295 ezer forintra emelkedett. Az egy évvel korábbi számokkal összevetve – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – egyaránt 23 százalékkal emelkedtek a bruttó és a nettó átlagkeresetek is. Igaz, a növekedés üteme meghaladta az országos átlagot, így is 14 százalékkal kevesebbet kerestek az országos átlagnál a Csongrád-Csanádban élő alkalmazottak. Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 27, a szellemieknél 21 százalékkal nőtt, így az előbbiek átlagosan bruttó 346 ezer, az utóbbiak 529 ezer forintot kerestek.

Békés hátul kullog

A szomszédos Bács-Kiskunban a nettó átlagkereset 288 ezer forint volt az első negyedévben, így az ottani alkalmazottak 16 százalékkal vihettek kevesebbet haza az országos átlagnál. Békés megyében viszont hiába emelkedtek az átlagkeresetek 23 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, és a növekedés üteme hiába haladta meg az országos átlagot, sőt a megyék és a főváros körében az egyik legmagasabb volt, ennek ellenére az alkalmazottak egynegyedével kerestek kevesebbet az országos átlagnál. A szellemi foglalkozásúak átlagkeresete a megyék és a főváros körében is Békésben volt a legalacsonyabb. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában