Nincs erre ideje az orvosnak

2022.08.24. 07:00

Nem kérhetnek az iskolák „egészséges, közösségbe mehet” orvosi papírt

Macera a szülőknek, jelentős többletteher az orvosoknak, hogy vannak óvodák, iskolák és kollégiumok, amelyek még mindig tanévkezdési igazolást kérnek arról, hogy az adott gyermek, diák „egészséges, közösségbe mehet”.

Kovács Erika

Elsősök a Madáchban. A háziorvosok betegség után állítanak ki igazolást, iskolakezdéshez nem. Archív fotó: Karnok Csaba

Bakos Attila, Székkutas háziorvosa a település hivatalos oldalán egyértelművé tette, az intézmények nem kérhetnek iskolakezdéskor ilyen igazolást a háziorvostól.

Mindannyiunk érdeke, hogy végre rend legyen ebben a kérdésben. Az intézménynek sem érdeke ezeket hajkurászni, csak néhol ez bennragadt a napi rutinban

 – írta a község hivatalos Facebook-oldalán a háziorvos, aki megfogalmazott erről egy szülőknek és intézményeknek szóló összefoglalót is, amelyben megjelölte az ide vonatkozó rendeleteket is. 

Szakközépiskolák alkalmassági vizsgálatainak elvégzése az adott iskola iskolaorvosának feladata, aki a követelményeket üzemorvosi szempontból is ismeri. Az óvodák sem kérhetnek „egészséges, közösségbe mehet” papírt. A háziorvosok kizárólag betegségből való kilábalás után állítanak ki igazolást a távollét idejéről.

A kollégiumba költözéskor sem indokolt „egészséges, közösségbe mehet”, vagy „fertőző betegségtől mentes” igazolás kérése. Részben azért, mert az orvosi vizsgálat időpontja és a kollégiumba történő megérkezés között eltelt időszakban bármiféle, akár új fertőzés tünetei jelentkezhetnek, amelyek észlelése és értékelése szülői kompetencia. A gyerek tünetmentesen is fertőzhet, így csak a tünetmentessége állapítható meg, amely szintén szülői felelősség. Ezt a tényt elfogadva törölték a táborozáshoz szükséges, egészségügyi állapotra vonatkozó orvosi igazolást és vezették be a szülői nyilatkozatot is

 – tájékoztatta a szülőket a háziorvos a község közösségi oldalán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában