Gólyanapok

2022.08.31. 14:40

Szórakoztató programok színesítik a beiratkozást Szegeden

Több ezer hallgató iratkozik be ezekben a napokban a Szegedi Tudományegyetemre, amely visszatérhetett a koronavírus előtt megszokott jelenléti beiratkozáshoz. Az adminisztráció mellett a karokkal és az egyetemi szolgáltatókkal is jobban megismerkedhetnek a gólyák.

Kiss Anna

A karok és a szolgáltatók is bemutatkoznak a fiataloknak, akiknek szórakoztató programokat kínálnak péntekig. Fotók: Gémes Sándor

Színes programokkal és játékos feladatokkal várják az elsőéves hallgatókat augusztus 31-e és szeptember 2-a között a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A Beiratkozási Gólya Napokon az új hallgatók megtudhatják, hogy a tanulás mellett mennyi lehetőséget kínál számukra a Szegedi Tudományegyetem, legyen szó karriertervezésről, idegennyelv-tanulásról, ösztöndíjakról vagy éppen sportolási lehetőségekről. A beiratkozási napok nem titkolt célja, hogy az SZTE-re érkezők már az első nap azt érezzék, Szeged legnagyobb közösségének tagjaivá váltak.

Az első napon lapunk is jelen volt, Szakál Péter, az SZTE oktatási igazgatója pedig arról tájékoztatott minket, hogy idén több mint 6 ezren nyertek felvételt a normál felvételi eljárás során a Szegedi Tudományegyetemre, majd a pótfelvételi eljárásban további 600 fiatalt vettek fel, de a létszámot tovább növeli a külföldről érkező 1500-2000 hallgató.

Hangsúlyozta, idén végre visszatérhettek a jelenléti beiratkozáshoz, valamint a koronavírus előtti években már hagyománnyá vált tanév eleji rendezvényekhez, bemutatókhoz. Azt szeretnék , hogy az adminisztrációs feladatokon túl olyan programok álljanak az elsőévesek rendelkezésére, amelyekkel könnyebben eligazodnak majd az egyetemi szolgáltatók között is, ezért a Gólya Napokon a sportközpont, az idegennyelvi intézet, a karrierközpont és az életvezetési tanácsadó is bemutatkozik. Több mint 18 állomáson várják a fiatalokat.

Az első állomás azonban minden tanuló számára a hallgatói szolgáltatói iroda, ahol Szakál Péter beszámolója szerint száznál is több kollégájuk és felsőbb éves hallgatójuk dolgozik az adminisztráción, vagyis rögzítik az adatokat, ellenőrzik az okmányok meglétét, és a korábbi tanulmányi eredményeket is feljegyzik. Azt javasolta a gólyáknak, hogy az elmúlt hetekben kapott tájékoztató levél alapján haladjanak, és elsőként a Neptun-regisztrációt végezzék el, majd tekintsék át a saját karuk honlapján a "Felvettek" fül alatt azt, hogy mit kell magukkal vinni a beiratkozásra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában