2022.09.01. 10:34
3000 tanuló kezdte meg a tanévet Hódmezővásárhelyen
A Szeretem Vásárhelyt Egyesület zebra-akciója holnap is folytatódik. Fotók: Gémes Sándor
A zebra-akció a Szeretem Vásárhelyt Egyesület első kezdeményezése volt négy évvel ezelőtti megalakulásuk után. Mint azt az alapítók egyike, Szenti Csilla csütörtökön kora reggel elsődleges céljukról elmondta: a tanévben, amikor a nyári hónapok után ismét sok kisgyermek indul el reggelente iskolába, fontos, hogy az autósok még körültekintőbben közlekedjenek. Olyan helyszíneket választottak, ahol a legnagyobb a forgalom, mint például a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola előtt, a Hóvirág utcai zebránál. Tapasztalatunk szerint a gépjárművezetők felfigyelnek a látványos akcióra.


Csütörtök reggel Szenti Csilla és Rapcsák Katalin kísérték át a forgalmas útszakaszon az első tanítási napon iskolába igyekvő gyerekeket és szüleiket. Pénteken a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános iskola közötti gyalogátkelőnél teszik ugyanezt az egyesület tagjai. Hódmezővásárhelyen idén összesen háromezer tanuló kezdte meg az új tanévet.