Emelkedő energiaárak

2022.09.20. 08:40

Mi lesz a makói Erzsébet-házzal?

Az Erzsébet-házat fenntartó alapítvány is várja, hogy az épületben végre megkezdődhessen a sérült fiatalok rendszeres terápiája. Az energiaárak emelkedése azonban gátolja az épület állandó nyitva tartását – tájékoztatták lapunkat.

Szabó Imre

Fotó: Angyalsóhaj Alapítvány

A makói Erzsébet-ház, mint beszámoltunk róla, három évvel ezelőtt nyílt meg. Többek között azzal a céllal, hogy a városban és környékén élő halmozottan sérült fiatalok fejlesztését is biztosítsa. Ők ugyanis iskolába 23 éves korukig járhatnak, ezt követően megoldatlan az intézményi ellátásuk – életüket otthonukban élik, így ők leépülnek, családjuk pedig a 24 órás felügyelet miatt a külvilágtól elszigetelődik. Egy érintett olvasónk érdeklődése nyomán megkérdeztük a házat fenntartó Angyalsóhaj alapítványt, hogy ennek a bizonyos fejlesztésnek az elindulása mikor várható.

 

Az alapítvány kifejezetten várja, hogy eljöjjön ez az időszak

 – tudatta a Délmagyarországgal a kuratórium sajtósa, Varga Márta. Arra emlékeztetett: a szervezet célja a tehetséges helyi fiatalok, a hátrányos helyzetű családok segítése is. Ötéves fennállása alatt adománygyűjtésekkel, művészeti képzésekkel és ingyenes nyári táborokkal szolgálta ezeket a célokat. Az Erzsébet-ház megnyitása óta ennek a tevékenységnek a központja. Felidézte: nem sokkal a ház átadása után a koronavírus-járvány a közösségi élet korlátozásait hozta magával, s azt is, hogy később az épület az ukrán menekültek segítségnyújtó helye volt. De arra is emlékeztetett, hogy a fogyatékossággal élők megismerhették a házat, részt vehettek a nyári táborokban és az előző tanévben heti két délelőtt, valamint a nyári szünetben szakemberek foglalkoztak 1-3 éves gyerekek korai fejlesztésével.

A civil szervezet – szól a tájékoztató – nem tett le arról, hogy a ház működését kibővítse, és az egészségkárosult fiatalok számára megteremtse azt a helyet, ahol a fejlesztő-foglalkozások rendszeresen elérhetők. Az energiaárak emelkedése azonban gátolja az épület állandó nyitva tartását. Amíg ez a helyzet fennáll, nem tervezhető felelősséggel egy folyamatos szolgáltatásokat nyújtó intézmény működtetése. Az alapítvány azonban minden hozzájuk forduló családnak megpróbál segíteni, akár az Erzsébet-házban található helyiségek, az ott rendelkezésre álló eszközök által – hangsúlyozta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában