Szeged

2022.09.11. 16:40

Mihálffy Béla díjat, Nógrádi Tibor platformot alapított

delmagyar.hu

Fotó: Kerekes Balázs

Kakasfőző fesztivált rendeztek szombaton Szentmihályon, 300 kilogramm húsból több mint 30 bográcsban rotyogott a pörkölt. A jó hangulatú rendezvényen az ebéd után sörivó verseny zajlott, majd hagyományteremtő céllal a közösségért dolgozókat is díjazták. 

Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője elmondta, nagyon örül, hogy Kiskundorozsmához hasonlóan Szentmihályon is erős és összetartó közösség él, ezért is támogatta a rendezvényt. A képviselő megalapította a Szentmihály Kardja díjat a közösségért dolgozók elismerésére. Első alkalommal a kitüntetéseket a településrész fejlődését döntően meghatározó első részönkormányzati testületnek adták, akik 2010-2014 között dolgoztak Szentmihályért. A díjazottak Márta Jánosné Margó, Szécsi Ilona, Szalma István, Lőrincz József, Csillag Erika, Fülöp Pál és Fejes Ferenc voltak, továbbá posztumusz díjat kapott Détár Ferenc.

Közösen dolgoznak majd azért, hogy megszüntessék a Szeged déli bevezető szakaszán uralkodó, közlekedési káoszt. Fotó: Kerekes Balázs
 

Ezt követően Nógrádi Tibor bejelentette, hogy Mihálffy Bélával együtt platformot alapítottak „Életünk sorompók nélkül” névvel a vasútmentes Szentmihályért. A kezdeményezés célja, hogy megszüntessék a Szeged déli bevezető szakaszán uralkodó közlekedési káoszt, amelyet a vasúti átjáró rendszeres lezárása okoz. Nógrádi és Mihálffy szerint a megoldás egy gyomaendrődi aluljáróhoz hasonló vasúti aluljáró építése, amelyet legkésőbb 2030-ra megvalósítanának.

A platform alapító Nógrádi Tibor szerint a korábbi sikereik alapján, mint a Holt-Tisza rehabilitációja és a Szentmihály-Röszke közötti útszakasz felújítása, vállalni tudják a projekt megvalósítását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában