Szeged

2022.10.08. 18:05

Könyvárverés az Agórában - Galéria

Szombaton rendezték a nagy, hagyományos Szegedi Könyvárverést a Szent-Györgyi Albert Agórában. Az egyik sztár egy 1790-es kiadású, díszesen aranyozott, bordázott gerincű kötet volt a szlovák nyelv helyesírásáról.

Munkatársunktól

Jelentős érdeklődés mellett rendezték meg szombaton az Agórában a hagyományos, 24. Szegedi Könyvárverést Fotó: Török János

Jelentős érdeklődés mellett szombaton rendezték a nagy, hagyományos Szegedi Könyvárverést a Szent-Györgyi Albert Agórában. Már javában folyt a licit, de még mindig érkeztek érdeklődők a tíz órás kezdést követően. Az idei már a huszonnegyedik alkalom volt, hogy összejöttek a fanatikus könyvgyűjtők. A régi, ritka, gyűjtőknek szánt könyvekből összeállított szegedi könyvárverés szervezői ezúttal is a Dekameron és a Könyvmoly Antikvárium voltak, a katalógus összeállítása Jakó Csaba munkáját dicséri.

Hagyomány az is, hogy a licitet Nátyi Róbert művészettörténész, az SZTE művészeti karának dékánja vezette. Szombat délelőtt közel 600 árverési tétel került kalapács alá, téma szerint tematikus csoportokban.

A 37. tételnél Nátyi azt mondta, hogy a licitálás induló ára nem egyezik a katalógusban szereplővel. Ennek oka, hogy vételi ajánlat érkezett az árverésre bocsátott könyvek sokaságára olyanoktól is, akik személyesen nem tudtak eljönni az árverésre. Aztán azt is mondta, hogy ha fotóznak, akkor behúzza a hasát, majd hagyott egy kis időt az érdeklődőknek az összeg megemésztése, ami 18 ezer helyett 110 ezer forint volt. 

Ezt végül a kilences tárcsa tulajdonosa vihette haza, aki minden alkalommal eltökélten és céltudatosan licitált, felemelte a tárcsát és a leütésig végig a magasban tartotta. A korabeli, díszesen aranyozott, bordázott gerincű, 1790-es kiadású könyv félbőr kötésben, aranyozott vignettával Anton Bernolák nyelvész, a szlovák irodalmi nyelv megteremtőjének egyik legjelentősebb műve volt, amelyben a nyelv széleskörű elterjesztése érdekében a fonetikus helyesírás mellett érvel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában