Szentes

2022.11.23. 20:25

Újabb adónemet vezethetnek be, most a földtulajdonosok kerültek célkeresztbe

Egyre-másra születnek azok az ötletek, amikkel megpróbálja a víz fölött tartani a fejét a szentesi önkormányzat. Az egyre szaporodó ingatlaneladások mellett az autósok, a szociális bérlakásban élők és a kisvállalkozók után most a földtulajdonosokból kipréselve próbálnak némi bevételhez jutni.

Majzik Attila

Fotó: Török János

Úgy tűnik, ragadós a vásárhelyi példa: a Márki-Zay Péter vezette városban nemrég fogadta el a képviselő-testület, hogy helyi földadót vezetnek be. Ezen az úton indulhat el Szentes is, amennyiben a baloldali képviselőket tömörítő Jövőnk Szentes Egyesület által dominált testület rábólint a föladóra.

A tervezett újabb adónem bevezetésével most a külterületi földtulajdonosokat veszik célkeresztbe. A helyi földadóval több mint 11 ezer ingatlanrészt kívánnak megadóztatni.

A Szabó Zoltán polgármester által jegyzett rendelettervezetben az adó mértékét aranykoronánként évi 350, 400 vagy 450 forintban határozhatják meg aszerint, hogy az előterjesztett három verzió közül melyiket fogadja majd el a testület. Ez az új adónem hektáronként átlagosan körülbelül 10 ezer forintot vehet ki azon földtulajdonosok családi kasszájából, akik bérbe adják földjüket.

Ezzel tovább nehezedik a gazdák helyzete, akiknek a történelmi aszály, az elhúzódó háborús helyzet, valamint az ennek nyomán égbe szökő inputanyag- és energiaárak után egy újabb nehezítő körülménnyel kell majd megbirkózniuk.

A helyi földadótól 35 és 45 millió forint közötti bevételt remél a városvezetés, ám az első évben szinte biztos, hogy ennek az összegnek csak a töredéke realizálódik.

Az összeg behajtása jelentős adminisztrációs terhet ró az amúgy is leterhelt önkormányzati dolgozókra, valamint a valószínűleg nagy számban jelentkező vitás kérdések tisztázása is időigényes lesz.

Szentes város baloldali többségű képviselő-testülete csütörtöki ülésén dönt majd az új adónem bevezetéséről.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában