Vatikán

2023.02.24. 20:00

Megáldotta Ferenc pápa Karikó Katalint és családját

A Vatikánban tartott előadást Karikó Katalin biokémikus.

delmagyar.hu

Az új technológiák jövőjét vizsgáló konferenciát rendeztek a Vatikánban. Fotó: SZTE

A Vatikánban tartott előadást Karikó Katalin biokémikus

 – tájékoztatott az SZTE közleményében. Vázolta a genomszerkesztés, az RNS-terápia, a sejt- és génterápiás technológiák hatását. Kiemelte az emberi betegségek kezelésére, az állattartásra gyakorolt hatásokat, az oltások jelentőségét. Részletesen szólt az mRNS-alapú technológiáról.

A tudományos ismeretterjesztés nehézségeire is kitért előadásában. Az aggodalmakra, a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságokra, a félretájékoztatás elleni harcra utalva fölhívta a figyelmet a kockázatok és előnyök arányára. A kutató hangsúlyozta, a biotechnológia a közjót szolgálja.

Az új technológiák jövőjéről szóló konferencia keretében adott elő Karikó, amelyet a hét elején rendeztek a Vatikánban, és amely során a technológiákat érintő etikai kérdéseket vették górcső alá. A nano- és a biotechnológia, az információs és kommunikációs technológia, a robotika és a kognitív tudomány ösztönzik az emberi fejlődést, ám közben olyan mélyen beavatkoznak az élő szervezetbe, hogy eredményeik súlyos etikai kérdéseket vetnek fel.

A nemzetközi konferencia résztvevőit Ferenc pápa audiencián fogadta. Az egyházfő köszöntőjében hangsúlyozta, a személy, a feltörekvő technológiák és a közjó közötti kapcsolat elemzése kényes terület, ahol a haladás, az etika és a társadalom találkozik, és ahol a hit örök érvényességében értékes hozzájárulást nyújthat. 

Ferenc pápa audienciáján megjelent mások mellett a szegedi egyetemi professzor, valamint családtagjai is. Karikó Katalin, a lánya, Francia Zsuzsanna és az unokái is pápai áldásban részesültek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában