Ingyenes programokat szerveznek

2023.03.28. 14:00

Íz utazásra hív a szentesi egyesület

Majzik Attila

Nyár végéig kínál programokat a Szentesi Vendégszeretet Egyesület. Fotó: Majzik Attila

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a Szentesi Vendégszeretet Egyesület. A szervezet az összegből hat közösségi programot valósít meg kézműves bemutatókkal, népi ének, tánc és zenei műsorokkal és a helyi gasztronómia ízeinek kóstolásával színesítve.

Eredendően két év alatt szerettük volna megvalósítani a tervezett programjainkat, de a pályázati eljárás elhúzódása miatt négy hónapunk van rá

 – közölte Matkócsik Pál, a Szentesi Vendégszeretet Egyesület elnöke. Hozzátette, azon dolgoznak, hogy megerősítésék a helyi identitást, amihez az egyesület szállásadó-vendéglátó, attrakció szervező, hagyományőrző és környezeti értékeket védő tagjai munkájukkal, a sok éve együttműködő partnereik kézműves termékeinek, a helyi gasztronómia ínyencségek készítőinek bemutatásával járulnak hozzá.

Fotó: Majzik Attila

A nyolc projektelemet tartalmazó pályázatunk támogatása segítségével megújul a honlapunk és eszközbeszerzést is végrehajtunk, emellett hat ingyenes közösségi programot valósítunk meg színvonalas kézműves bemutatókkal, népi ének, tánc és zenei műsorokkal és a helyi gasztronómia ízeinek kóstolásával gazdagítva

 – jelentette be Matkócsik Pál.

A programok nyitányaként a húsvéthoz kapcsolódóan a Helyi ízek fesztiválját rendezik meg április 10-én a Szentesi Művelődési és Ifjúsági Házban. Az ünnepre hangolódás jegyében partnereikkel április 5-én tojásfadíszítést, április 6-án este pedig tojásvadászatot szerveznek.

Az Íz utazások sorát a népzene napján, június 17-én nyitják, ismertette Hankó Györgyné, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője. A programnak a Gólyás Ház ad majd otthont, ahol a gasztronómia mellett a kultúra is teret kap: népzenészekkel és táncházzal várják majd az érdeklődőket, valamint a Csodafiú-szarvas népzenei album anyaga is bemutatkozik a nap során.

A nyár során a korábbi években megszokottan az Íz utazás beköltözik a Szentesi Sport- és Üdülőközpontba, a strand sétányán négy alkalommal, június 24-én, július 8-án és 29-én, valamint augusztus 20-án várják programokkal, kézműves bemutatókkal és helyi finomságok kóstolójával a vendégeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában