35 éves a VOSZ

2023.03.09. 17:05

Szegeden járt a vállalkozói szövetség

Kiemelten fontos munkát végez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, és a szervezet éppen most 35 éves. Ennek kapcsán találkoztak a szervezet képviselői Szegeden. Egyebek mellett elhangzott, hogy a VOSZ egyik legfontosabb szolgáltatása, az olcsó vállalkozói hitelek közvetítése és az ehhez kapcsolódó tanácsadás.

Munkatársunktól

Forrás: vosz.hu

Az idén 35 éves a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, és a szervezet márciusban tarja meg a vármegyékben az éves rendes beszámoló taggyűléseiket. Ennek értek el most a szegedi állomására. A gyűlésen a vármegyei VOSZ-szervezetek a tavalyi munkájukról számoltak be.

Sípos Tamás, a VOSZ Csongrád-Csanád vármegyei elnöke arról beszélt, hogy a szervezet egyik legfontosabb szolgáltatása, az olcsó vállalkozói hitelek közvetítése, az ehhez kapcsolódó tanácsadás.

Hozzátette, hogy erről tavaly is sokan érdeklődtek. Elmondta, hogy 2020-ben több ezer szerződött Széchenyi Kártya tulajdonossal bővült a vármegye, döntő többségük mikro- és kisvállalkozás. Mindez pedig többmilliárd forintnyi hitelkihelyezést jelentett.

A VOSZ a jubileum időszakában kifejezetten nehéz időszakot élnek meg a vállalkozók. Ennek ellenére az érdekképviselet továbbra is alapértékeihez hűen dolgozik a vállalkozásokért, működésük sikerességéért 

– ezt már Eppel János, a VOSZ elnöke mondta.

Szerinte a szövetség komoly átalakuláson megy át, növekedési pályára állt a tavaly elfogadott ötéves stratégiájának köszönhetően és a vállalkozói felmérések eredményeinek elemzése alapján. A szövetség a meglévő értékeit, a szakértelmet, a tudást és a vállalkozói szektorban összegyűlt ismeretét igyekszik még inkább a munkaadók javára kamatoztatni és a korábbiakhoz képest is még láthatóbbá tenni.

Perlusz László, a szervezet főtitkára arról beszélt, hogy a VOSZ erőssége, hogy területi és országos szinten, sőt, a Kárpát-Medence szintjén egyaránt működik és tevékenykedik a vállalkozói közössége.

Elhangzott az is, hogy a jubileum kapcsán kommunikációját is új alapokra helyezi a szövetség. Ez a folyamat a tavaly elfogadott megújult arculat bevezetésével kezdődött, amely egy modernebb és lendületesebb megjelenést ad a szakmai szervezetnek.


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában