A 4378 méteres szakasz egy részén a pályaszerkezetet is cserélni kell, olyan rossz a minősége

2023.04.10. 11:30

Kedden kezdik a Mindszent és Szegvár közötti út felújítását

Nyár közepén már sima, kátyúmentes úton közlekedhetnek az autósok Mindszent és Szegvár között. Az útfelújítási munkálatokat kedden kezdi a kivitelező. Lesz, ahol a pályaszerkezetet is kicserélik. A munkálatok 670,3 millió forintba kerülnek.

Kovács Erika

Már nagyon ráfér a teljes felújítás a Mindszent és Szegvár közötti útszakaszra. Fotó: Kovács Erika

Mindszent végén van egy tábla, amin elköszönnek az innen elutazóktól. Az van ráírva, hogy „Jó utat!”. Értem én, hogy mi volt ezzel a cél, tényleg egy kedves gesztus, de egy orbitális nagy vicc lett belőle! Azt olvassa a Mindszentről távozó, hogy jó utat, közben meg örülhet, hogyha nem harapja el a nyelvét Szegvárig, olyan rossz az út minősége! A feleségemmel szoktunk azon élcelődni, hogy még jó, hogy nem terhes, mert kirázná belőle a gyereket az út! Úgyhogy nagyon örülünk, hogy felújítják ezt a szakaszt! 

– mondta egy autós, akit az útfelújítással kapcsolatban megkérdeztünk.

A 4521. számú út Mindszent és Szegvár közötti, 4378 méteres útszakaszára valóban ráfér a felújítás. Összevissza repedezett, tele van kátyúkkal, a széle töredezett. A közútkezelő cég rendszeresen javítgatta, úgyhogy folt hátán folt látható a teljes szakaszon. Itt ezek a munkák már nem segítenek, a teljes felújítás elodázhatatlanná vált.

Az útszakasz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként újulhat meg a Mindszent felőli 14+170 – 15+550 kilométerszelvények között 1426 méteren és a 10+105 -13+056 kilométerszelvények között 2952 méteren.

Fotó: Kovács Erika

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs Osztályától kapott tájékoztatás szerint a felújítás során a szakemberek gondoskodnak a meglévő felület profilmarásáról. A szükséges helyeken a teljes pályaszerkezetet kicserélik. Ezt követően aszfaltkiegyenlítő réteget, majd aszfalt kopóréteget kap az úttest és új padkát is építenek. A KRESZ táblákat kicserélik és új, tartós burkolati jeleket festenek fel. A munkálatok során a szükséges mértékben bozótokat és cserjéket irtanak és több helyen fát is vágnak ki. A felújítást a Mindszent felőli szakaszon kezdik. A belterületi szakasz a Budai Nagy Antal utca végétől a Napkelet utca teljes hosszában a korábban felújított közútszakaszig terjed. Az első szakasz előreláthatóan június 10-re készül el. A kivitelező a Strabag Általános Építő Kft. A munkálatok idején az autósok félpályás útlezárásokra számíthatnak.

Fotó: Kovács Erika

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában