A magyar űrhajós látogatott el a Madách-iskolába - Galéria

Az első és ezidáig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan tartott előadást pénteken a Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjainak. A dandártábornok, aki világviszonylatban is az első 100 ember között tudhatja magát, aki járt az űrben, rendszeresen mesél gyerekeknek élményeiről, láthatóan jól is ért a nyelvükön. A Madáchban is, miután megnézte a kiállított, űrről készült rajzokat, első útja a tornaterem előtt várakozó elsősökhöz vezetett. Ők nem vettek részt a programon, de lelkesen integettek neki, amikor meglátták, így nem volt szíve szó nélkül elmenni mellettük. 

– Te tényleg voltál az űrben? – szegezte neki a kérdést egyikük. Majd amikor igenlő választ kapott, csak annyit mondott: aztaa!

A miatta összegyűlt osztályok is hatalmas tapssal fogadták, egy kisfiú még el is sírta magát, amikor meglátta.

– Most találkoztam vele először – magyarázta érzelemkitörését a harmadikos Csongor, aki egy rajzot is készített egy űrhajóról. Bízott benne, hogy a rendezvény végén odaadhatja Berci bácsinak.

Farkas Bertalan elárulta, mindenki azt kérdezi tőle, hogy lett űrhajós, ezért történetét ezzel kezdte. Mint mesélte, harmadikos gimnazista volt, amikor a padtársa megkérdezte tőle, ha már ilyen jól tanul és sportolni is imád, nem akar-e vadászpilóta lenni.

– Végül mindketten jelentkeztünk. Én lazán vettem az egészet, mert igazából csak az ő kedvéért voltam ott. Róla sajnos kiderült, hogy egészségügyileg alkalmatlan, engem beválogattak. Így 16 évesen ugyan autóra nem volt jogosítványom, de már önállóan repültem – mesélte.

A Repülőmérnöki Főiskolán már sugárhajtású gépet vezetett, 2 év után pedig a Szovjetunióba ment, ott fejezte be tanulmányait. Vadászrepülő lett, közülük toboroztak űrhajósokat.

– A család nem lelkesedett ezért az ötletért, de mondtam nekik, ne izguljanak, úgyis ki fogok esni. Magyarországról 95-en jelentkeztek, végül 7-en maradtunk. Ebből választotta ki a szovjet űrbizottság azt a négyet, aki 1978-ban megkezdhette Csillagvárosban a kiképzést – mesélte a dandártábornok, aki képekkel illusztrálva próbálta elképzeltetni a gyerekekkel, milyen kemény is volt ez.

Mesélt túlélő gyakorlatról 3 napon keresztül, ivóvíz nélkül a mocsárban és arról is, milyen a 8G-s terhelés a centrifugában. De megérte, mert végül ő lehetett az, akit 1980. május 26-án kilőttek az űrbe. 

Az ott töltött időről elmondta: a 350 kilométeres magasságban naponta 16 napfelkeltét és ugyanennyi napnyugtát láttak, hiszen másfél óránként megkerülték a Földet. Több mint 50 kísérletet végzett és egy olyan műszert is ő vitt fel az űrállomásra, melyet azóta is, azaz 43 éve használnak. Szóba került a visszatérés nehézsége is, ami nemcsak az erős becsapódás miatt volt veszélyes, hanem azért is, mert a kabin fala tőle 40 centiméterre 220 fokosra hevült fel.

– De szerencsére túléltük – mosolygott.

A fotókkal és videóval illusztrált előadást nagy tapssal köszönték meg a gyerekek, akik ezt követően még hosszan álltak sorba autogrammért.