Helyi közélet

2023.05.01. 16:58

Közösségi kemencét avattak Székkutason - Galéria

Kovács Erika

A közösségi tér avatóján a székkutasi iskolások táncolták körbe a májusfát. Fotó: Kovács Erika

Május elsején felavatták Székkutason, a Murgács Kálmán Művelődési Ház és Könyvtár mögötti területen a közösségi kemencét, amire a Gregus Máté Bio Kertbarát és Faluszépítő Egyesület nyert pályázati forrást.

A megjelenteket Szél István polgármester köszöntötte, majd Mihály Ferenc, az egyesület elnöke, önkormányzati képviselő beszélt a beruházásról. Kovácsné Rostás Erzsébet, a Székkutasi Olvasókör elnöke pedig a közösség erejét hangsúlyozta. 

Két pályázat jóvoltából alakították ki a közösségi teret. 60 négyzetmétert zsindelytetővel láttak el, ahol időjárástól függetlenül 20-30 ember kényelmesen elfér. A régi garázst konyhává alakították és berendezték. Készült egy kéttepsis dongakemence, grillezési és bográcsozási lehetőségekre is alkalmassá tették a térköves területet, amit kerítéssel vettek körbe.

A kemenceavatót majálissal kötötték össze. Májusfát állítottak, amit a székkutasi általános iskola néptáncosai táncoltak körbe. Gyermekprogramok és koncert is várta a kilátogatókat. Az önkormányzat főzési lehetőséget biztosított a családoknak, baráti társaságoknak. Ebédvásárlásra is lehetőség nyílt, az önkormányzat jóvoltából kakaspaprikást, birka- és sertéspörköltet, a Székkutasi Vadásztársaság révén pedig őzpörköltet is vehettek ebédre a székkutasiak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában