Szegedi hírek

2023.06.25. 15:01

A holokauszt szegedi áldozataira emlékeztek – Galéria

Munkatársunktól

A megemlékezők koszorúkat és kavicsokat helyeztek el az egykori téglagyárnál álló emlékműnél, majd a hitközség gyászistentiszteletet tartott az Új Zsinagógában. Fotó: Gémes Sándor

A Szegedi Zsidó Hitközség idén is megemlékezett a holokauszt áldozatairól, akiknek elszállítását 1944. június 25-én kezdték meg a hajdani, szegedi téglagyár területén kialakított gyűjtőtáborból.

A Rókusi pályaudvaron álló, marhavagonokból álló szerelvénybe kocsinként legalább 90 embert zsúfoltak össze embertelen körülmények között. A szerelvények több napi vánszorgás után érkeztek meg végcéljukhoz, a megsemmisítő táborba. A szerencsésebbek Bécs-Strasshof célállomásig mentek. Közülük többen vissza is tértek. Három nap: május 25., 27., 28. elteltével megtörtént Szeged zsidó polgárainak elszállítása a városból. 2091 szegedi zsidó polgár vált a holokauszt áldozatává. 612 ember munkaszolgálat során vesztette életét. Pusztulásuk társadalmi és szellemi értelemben is jóvátehetetlen veszteséget jelent

 – mondta el Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke. 

A megemelékezésen beszédet mondott Salamon István holokauszt túlélő és ifj. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze is. Iványi Gábor a felebaráti szeretet fontosságát hangsúlyozta.

 Fohászkodunk azért, hogy az emlékezés iránti közös elköteleződésünk olyan társadalmi párbeszédet és együttélést ösztönözzék, amely egyrészről ellenáll a gyűlölködésnek, a megosztásnak, a megbélyegzésnek, a megfélemlítésnek. Másrészről tereket nyit a megbecsülésnek, a szolidaritásnak, a találkozásnak, a gondolat- és értékcserének, a kultúra- és vallásközi párbeszédnek 

– fogalmazott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában