2023.06.24. 15:20
Összefogtak a Tiszáért - Galéria
Fotó: Gémes Sándor
Ismét folyótakarító akciót szervezett az MVM Szeged VE VASárkányOK sárkányhajós csapat szombaton. Simon Melinda csapatszervező lapunknak elmondta, 2021-ben hívtak először önkénteseket a Tisza és a Maros városi partszakaszának megtisztítására. A Pet Kupa civil szervezet rögvest a kezdményezés mellé állt, a szegedi önkormányzattól Mihálik Edvin ajánlotta fel, hogy képviselői keretéből finanszírozza az összegyűjtött hulladék elszállítását.
Összefogtak a Tiszáért - Galéria: Gémes Sándor
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság két motorcsónakkal segíti kezdettől fogva a munkát, a Szegedi Vízisport Egyesület szintén két motorcsónakkal csatlakozott. Bakos Norbert, az Alfapack Hungary Kft. ügyvezetője most is biztosította a szemeteszsákokat. Továbbá a hulladékvadászok csapatából is érkeztek önkéntesek az akcióra.

A két tucatnyi résztvevő reggel 9-kor indult el a vízitelepről, a csónakok a folyón felfelé haladva szállították őket egyik hulladéklerakódástól a másikhoz. A példamutatásból ez alkalommal is jelesre vizsgázott önkéntesek az uszadékfákon egyensúlyozva zsákolták be a szemétkupacokat. Délután a begyűjtött hulladékot szelektálják, ugyanis az iszappal és sárral szennyezett műanyag palackokat nem veszik át szelektívként.
Különválogatják a palackokat, a kupakokat, az üveg- és a fémhulladékot, majd a szelektív kukákba valót egy biciklis futár, a Megálló Közösségi Ház komposztfutára szállítja a szelektív hulladékszigetre. Szelektívként szállítható PET palackból 6 zsák, fémhulladékból 2, üvegből 5 zsáknyit gyűjtöttek, egyéb szeméttel 88 zsák telt meg. Az egy zsáknyi összegyűjtött kupakot most is a nyitott gerinccel született szegedi kisfiú, Bende terápiájának költségeire ajánlották fel.