Ambrus Istvánt egy éve választották meg polgármesternek

2023.08.08. 17:30

A mártélyi önkormányzat kifizette az örökölt tartozást

Egy évvel ezelőtt, 2022. augusztus 7-én választották Ambrus Istvánt polgármesterré Mártélyon, az időközi választáson. Nem volt könnyű helyzetben az új településvezető, a vártnál is nagyobb adósságot örökölt a tisztség mellé, amit egy év alatt sikerült kifizetniük.

Kovács Erika

Nehéz 12 hónapot tudhat maga mögött Mártély polgármestere, Ambrus István. Fotó: Kovács Erika

– Már a kampány idején is sejteni lehetett, hogy bajban van a település. A választás után, az átadás-átvételkor derült ki, hogy az a szám, amit gondoltunk, lényegesen alatta marad a valóságnak. Mártély tartozása 41 millió forint volt. Ez a község éves költségvetésének egyharmada – mondta a polgármester. Hozzátette, ebből a nagyobb részt a hódmezővásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal felé lévő adósság tette ki, a fennmaradó rész pedig két bebukott pályázat volt, ahol visszafizetési kötelezettségük volt.

Nem lát bele, hogy volt-e háttérmegállapodás

– Miután 2019-től áttekintettem a település pénzügyi helyzetének alakulását, egyszerűen érthetetlen volt ez a tetemes adósság. 2019-ben az előző polgármester úgy vette át a települést, hogy a Mártély számláján 38 millió forint volt. Vagyis abból minden kötelezettség kifizetését meg lehetett volna oldani. Ehhez képest nem rendzték a közös hivatali költséget. Hogy volt-e valamilyen háttérmegállapodás, ebbe nem látok bele – emelte ki Ambrus István. Hozzátette, egy éve a csőd szélén táncolt Mártély. Első lépésben felkerestek mindenkit, akiknek tartoztak. Az Államkincstár részletfizetést adott a két bedőlt pályázatra.

Megerősödve jöttek ki a gödörből

– Megkerestem Márki-Zay Pétert is, kértem a falu nevében, hogy engedjék el a felhalmozott tartozást, ami nekünk élet-halál kérdés volt, de a testületi többségével hátat fordított nekünk Vásárhely polgármestere. Kiadtuk a kempinget, ebből tavaly decemberben kifizettük Vásárhelynek a tartozásunkat. Most pedig örömmel jelenthetem, hogy augusztus 2-án a kincstár felé is rendeztük az utolsó részletünket, vagyis 1 év alatt leküzdöttünk 41 millió forint örökölt tartozást. A mögöttünk lévő 12 hónap nagyon kemény volt, hiszen az energiaválság is nehezítette a helyzetünket. Elég, ha csak azt mondom, hogy tízszeres árat fizetünk a közvilágításért. Télire kénytelenek voltunk intézményeket is bezárni, hogy spóroljunk. Összefogással, kitartással sikerült úrrá lennünk a helyzeten. Megerősödve jöttünk ki a gödörből – mondta a településvezető.

Ambrus István hangsúlyozta, tavaly ilyenkor igen leharcolt képet mutatott a település, ezen is igyekeztek változtatni. A közterületek rendben tartásához szükséges, karban nem tartott gépeket megjavíttatták, hogy tudjanak például füvet nyírni.

Most kezdődhet a fejlesztések időszaka

Mártély számláján jelenleg több mint 30 millió forint van.

Most annyira jól állunk, hogy az előző vezetés idején nyert járdaépítési pályázatot is meg tudjuk valósítani. Mártély 20 millió forintot kapott, de ehhez 9,3 millió forint önerőt kell hozzátenni. Az előző vezetésnek nem volt miből, mi összespóroltuk. Ha visszaküldenénk a pénzt, még 2-3 millió forint kamatot is kellene fizetnünk a semmire. Körülbelül 1000 méteren, a Fő és az Alkotmány utca 1-1 szakasza kap új, térkő burkolatot. A minibölcsődénk kialakítása is halad. 46,5 millió forintot nyertünk rá, reményeink szerint ősszel kezdődhet a munka. Pályázatot adtunk be a Magyar Falu programban a Liliom utca aszfaltozására, itt nincs szükség önerőre. Ugyancsak pályáztunk orvosi és fogorvosi eszközökre is, várjuk az eredményt – mondta Ambrus István, akitől megtudtuk, jövőre indul a helyhatósági választáson, szeretné folytatni a munkát, ami már reményei szerint a fejlesztésekről, az építkezésekről szól majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában