Helyi közélet

2023.08.02. 17:30

Töretlen a szegedi orvosképzés népszerűsége

Rendkívül népszerű a fiatalok körében a szegedi orvosképzés. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar dékánja szerint a legszorgalmasabb, legtehetségesebb hallgatók nagy számban választják az orvosi pályát és a szegedi orvoskart, mint képző helyet. Lázár György értékelte az idei felvételit, jelezve, kiterjesztik a német nyelvű képzésüket.

Kiss Anna

Lázár György: az oktatás, a kutatás és a gyógyítás egységes magas színvonala a garancia a leendő hallgatók szegedi jelentkezésére. Archív fotó: Frank Yvette

Maga az orvosképzés Magyarországon is nagyon népszerű és a népszerűség az elmúlt években is töretlen volt. De úgy tűnik, hogy ebben az évben több hallgató jelentkezett, és ennek megfelelően a felvételi ponthatárok is magasabbak lettek. Nem minden orvoskaron, de a mi orvoskarunkon 10 ponttal emelkedett a bejutási határérték

 – értékelte a felvételi eljárást Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának dékánja.

A kar honlapján közzétett beszámolója szerint az idei felvételi jelentkezések létszáma, az országoshoz hasonlóan, a szegedi egyetemen is mintegy harmadával volt magasabb a tavalyinál. Közölte, a szegedi orvosképzésre való bejutáshoz 428 pont volt szükséges.

A leendő orvostanhallgatóknak az átlag felvételi pontszáma is igen magas, az összes felvett bekerülési átlaga 447 pont volt. Ez azt jelenti, hogy a legszorgalmasabb, legtehetségesebb hallgatók nagy számban választják az orvosi pályát és a szegedi orvoskart, mint képzőhelyet. Nekem, mint a szegedi orvoskar dékánjának külön öröm, hogy az egyetem és a karunk pozíciója töretlen, és nemcsak a betegeink, hanem a leendő orvosaink is bíznak a kar munkájában, a képzésében

 – emelte ki.

Lázár György beszámolt arról is, hogy több évtizede zajlik Szegeden angol és német nyelven képzés, ráadásul idén már ki tudják egészíteni a német képzésüket a klinikai képzéssel, így a német nyelven tanulók is teljes értékű diplomát kapnak. Kiderült, az angol nyelvű képzés is népszerű, jól mutatja ezt az, hogy az angol évfolyamon legalább annyi hallgató kezdi meg a tanulmányokat Szegeden, mint a tavalyi évben.

Lesznek még pótfelvételi és úgynevezett fizetős felvételik is, hozzánk még 10 hallgató jelentkezhet. Ennek eredménye alapján dől el, hogy végül szeptemberben mekkora létszámmal kezdjük meg az oktatást az orvosi karon. Azok a diákok, akik elérték a ponthatárt, már örvendhetnek és egy kicsit hátra dőlhetnek, pihenhetnek a nyáron, hiszen bekerültek az egyetemre. Bízom benne, hogy szeptember első hetében személyesen is üdvözölhetem őket, a fiatal doktoranduszokat és az egyetemi eskütétel alkalmával kezet is foghatunk majd velük 

– részletezte.

A dékán kitért arra is, hogy a szegedi orvoskar általános jó híre, amely a hallgatók és betegek között, valamint szakmai körökben egyaránt tapasztalható, annak a 100 éves munkának köszönhető, ami a kar munkájára alapozódik a kezdetektől. Hangsúlyozta, a jó hírnévért nagyon hosszú ideig kell küzdeni, folyamatosan magas teljesítményt kell nyújtani minden területen. Ez vonatkozik a szegedi karra is, melynek az akadémiai feladatok, vagyis az oktatás és a tudományos munka mellett az orvoslás tekintetében is meg kell állnia a helyét magas szinten a jó hírnév érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában