Biztonsági őrökkel védeti majd a Petőfi utca 6. szám alatti épületet a vásárhelyi önkormányzat

2023.09.05. 08:20

Birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek az ótemplomiak

Biztonsági őröket vesz fel az önkormányzat Hódmezővásárhelyen, a Petőfi utca 6. szám alatti iskolaépület őrzésére, amely a városháza és az Ótemplomi Református Egyházközség közötti harc emblematikus területévé vált. Hogy kitől akarja az önkormányzat megvédeni az iskolát, konkrétan nem tudni.

Kovács Erika

A Petőfi utca 6. alatti iskolát még ettől a hónaptól kezdve biztonsági őrök őrzik majd. Az önkormányzat fizeti. Fotó: Kovács Erika

Legutóbb azzal került be a hírekbe a Petőfi utcai épület, hogy az önkormányzat a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola által használt földszinti termeken lecserélte a zárakat.

Az egyházközség a szerződést idézte

Az épület emeleti részét a Szőnyi iskola használja, és az elmúlt tanévben néhány földszinti termet is, ahol augusztus 30-án az önkormányzat zárt cseréltetett, így az intézmény nem fért hozzá az ott lévő tárgyi eszközeihez. Szerintük szerződésük van a helyiségek használatára, az önkormányzat szerint nincs.

Adnak raktárhelyiséget, ha nem lopják el

Másnap az önkormányzat kiadott egy közleményt, „Minden hazugságot megcáfolt ma reggel a tanévkezdés a Petőfi utca 6-ban” címmel. Eszerint az önkormányzat tavaly ősszel észlelte, „hogy a Szőnyi iskola illegálisan kezdett használni több, a földszinten található helyiséget is”. Szóban megállapodtak, hogy az iskola tavaszig kiüríti a termeket, mert a város játszóházat alakít ki a tornateremben. Ez nem történt meg és az önkormányzat szerint akadályozták is a munkát. Másnap a vásárhelyi jegyző is kiadott egy közleményt, ami hasonló álláspontot képviselt.

Az önkormányzati közleményben egyébként még azt is írták, hogy Márki-Zay Péter polgármester az iskola igazgatójának többek között azt is felajánlotta, hogy raktározásra további önkormányzati ingatlanokat bocsáthatnak a rendelkezésükre, „amennyiben vállalják, hogy azokat nem lopják el”. 

Korsós Ágnes: Bla-bla-bla

A jegyzői közleményhez a város gyorshírszolgálatán Korsós Ágnes, Vásárhely korábbi, címzetes jegyzője annyit fűzött kommentben: „Bla-bla-bla”. Az MZP1G anonim szivárogtató oldal pedig úgy vélekedett, elhibázott szerződés miatt áll a bál a Petőfi utcán. „Már megszokhattuk, hogy MZP a saját balfogásait másra fogja és botránnyal leplezi. Nincs ez másként a Petőfi utcai iskolaépület ügyében sem. Jobban megnézve ugyanis a reformátusok által közzétett iratokat, megállapítható, hogy Márki-Zay Péter a közgyűlés engedélye nélkül tudomásul vette a földszinti termek használatát, arra engedélyt adott” – írták.

Ugyancsak ide tartozó hír, hogy augusztus 31-én az önkormányzat beszerzési felhívást tett közzé a Petőfi utca 6. szám alatti épület őrzésére, amelyre szeptember 7-éig lehet regisztrálni. A reformátusok pedig birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában