2023.09.21. 18:00
Felszabadult örömmel fogadták a katona zenészeket
Zenével töltődtek fel gyerekek és felnőttek a Szőnyi-iskolában csütörtökön délután. A Deák Ferenc utcai épület udvarán meghívásukra a vásárhelyi katonazenekar koncertezett, nem mindennapi élményt adva.
Zene és összetartozás: a Szőnyi-iskola 30. tanévének ünnepi nyitánya volt a fesztivál koncert. Fotó: Tábori Szilvia
Az iskola invitálására Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar egy tanórányi hosszúságú fesztiválkoncertet adott csütörtökön kora délután a harmincadik tanévét ünneplő Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolának. Az oktatási intézmény három telephelyéről a Deák Ferenc utcai épület udvarán gyűltek össze a diákok és pedagógusaik. Az emelkedett zenei esemény mindannyiuk lelkének jót tett, hiszen nehezen kezdődött a tanévük. Gilicze Judit igazgató köszöntötte mindazokat, akik elfogadták meghívásukat, a hétköznapokat szervező, embernevelő kollégákat, a fenntartó Ótemplomi Református Egyházközség vezetőjét, az invitálásukra érkező presbitereket, igazgatótanácsosokat, barátaikat.
Örülök, hogy ünnepünkön itt van velünk az iskola korábbi vezetője és már nyugdíjba vonult tanártársam is. Mi mindannyian vágyat éreztünk arra, hogy ezt a délutánt együtt töltsük. A boldog békeidők emlékét is idézi a jelen ünneplésünkben Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara, Isten hozta közénk valamennyiüket
– fogalmazott az igazgató. Mint mondta, a zenekart karmesterként vezető Gömöri Balázs őrnagy biztosította az iskolát afelől, hogy a katonazenekar ezen a fesztiválkoncerten mindent megtesz azért, hogy közösségük felszabadult örömmel a zenére engedje a lelkek figyelmét.
A rézfúvósok jeladása mellett nem mehet el katonaember, mint ahogyan az ünnepekről, évfordulókról sem feledkezhetünk meg. Ennek a városnak 30 éve jelértékű iskolája a Szőnyi, ami mögött 300 éves református köznevelési hagyomány áll. Kívánom, hogy mindig legyenek olyan erős hitű, elhívott vezetői a fiataloknak, akik újabb és újabb 30 évet tudnak elkérni az Istentől hálával gondolva a mögöttük álló 3 évtizedre
– mondta az igazgató.