Helyi közélet

2023.09.04. 14:00

Segített, hogy akadályok nélkül induljon a tanév

Kiss Anna

Tanszercsomagokkal segítette az iskolakezdést. Fotó: Ruzsa Roland

Tizennyolc hátrányos helyzetű gyerek megsegítéséhez kérte Ruzsa Roland önkormányzati képviselő támogatását a Jerney János Általános Iskola annak érdekében, hogy a diákok minden gond nélkül el tudják kezdeni a tanévet. A képviselő lapunknak elmondta, ahogyan korábban, úgy most is az intézmény megsegítésére sietett és megvásárolta a fiataloknak a szükséges tanszereket, amelyeket a pénteki évnyitó után adott át nekik. Így probléma nélkül, már a szükséges eszközökkel ülhettek be az iskolapadba. 

A nyár során egyébként négy tanterem újulhatott meg teljesen a Jerney-ben Ruzsa Roland támogatásával, míg az előző tanév végéhez közeledve új hálókat adományozott az iskolának a sportpályán lévő kapukra, míg az irodákba új bútorokat vásárolt. Mindezért a tanévnyitón mondott köszönetet neki az igazgató, Lázár Zoltán.

Fotó: Ruzsa Roland 

A másik dorozsmai iskola is segítséget kért és kapott Ruzsa Rolandtól. Az Orczy István Általános Iskolába az elsősök tanterme kapott új arculatot a képviselő segítségével. Emellett a bölcsődék és az óvodák sem maradtak ki a sorból, ahogyan a korábbi évben sem, most is egy-egy csomaggal lepte meg az intézményeket az önkormányzati képviselő, aki a Roma Tanodának mintegy negyven tanszercsomagot adott át.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában