Újabb pénzeket bukhatott el a város, állítólag szabálytalanul számoltak el

2023.10.04. 17:30

190 millió forintos uniós forrást kell Vásárhelynek visszafizetnie

Hódmezővásárhelynek mintegy 190 millió forint pályázati forrást kell visszafizetnie. Márki-Zay Péter ezért is a Fideszt és Lázár Jánost hibáztatja.

Kovács Erika

Galambos Kornélné szerint valami a torony alatt csúszhatott el a pályázattal. Fotó: Kovács Erika

Hogy nincs minden rendben a pályázat körül, arra Szél István, Székkutas polgármestere mutatott rá egy hozzászólásában, amit az önkormányzati média egyik, Lázár Jánost és családját érintő, cikkéhez írt.

Azt a kérdést is feltehetném, hogy milyen jellem az, aki éppen egy másik elbaltázott, TOP-os pályázat kapcsán, 150 milliót kell visszafizetnie a városnak emiatt, segítséget kér a kormánytól, miközben lépten-nyomon szidja a kormány egyik tagját és uszít ellene rendszeresen

– írta. 

Márki-Zay Péter vasárnapi videójából kiderült, mi is ez a pályázat, amire Szél István célzott, és hogy nem is 150, hanem kamatokkal együtt 190 millió forintot kell Vásárhelynek visszafizetnie,

 „azért, mert a Miniszterelnökség szerint ez a fideszes projekt, a fideszes vezetőkkel, Varga Anikóval, Galambos Kornélnéval, Kecskemétiné Beával és másokkal, szabálytalanul számolt el és nem bizonyítható, hogy megcsinálták a helyi identitás erősítésére szolgáló programokat” – mondta Márki-Zay Péter az MZP – Őszinténben.

 Szerinte ebben is a Lázár János-i mondat eredménye látható. Bejelentette, fellebbeznek a döntés ellen, akármeddig elmennek. 

A projekt előkészítési szakasza 2018. február 1-jén kezdődött, 2019-ben pedig a programokkal jelentkeztünk, amik 2022 júliusáig tartottak. Négy közösségfejlesztő és a szakmai vezető dolgozott a megvalósításon. A projekt menedzsmentje az önkormányzatnál volt. Ott intézték az elszámolásokat, illetve a kötelező beadványokat

 – tudtuk meg a projekt egyik közösségszervezőjétől, Galambos Kornélné önkormányzati képviselőtől. Számos kézműves foglalkozást, előadásokat, túrákat szerveztek, negyedévente pedig egész napos programokat, mint például a „Csúcsi búcsú”, az „Epreskerti piknik”, a „Tabáni forgatag”. A programok száma mindennel együtt 200-250 lehetett. Ezekről fotódokumentáció készült, de beszámoltak róla a médiumok és ők is a közösségszervezői Facebook-oldalakon.

A mi lelkiismeretünk tiszta. Valami az önkormányzatnál csúszhatott el. Az elszámolások, beszámolók az irányító hatóság felé, nem hozzánk tartoztak

 – erősítette meg Galambos Kornélné. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában