2023.10.20. 20:32
Mesterségek kavalkádja a makói skanzenben
A makói József Attila Múzeum vezetése hosszú évek óta szívügyének tekinti, hogy a régi, már-már elfeledett mesterségeket ne csak vitrinben látható tárgyak révén ismertesse meg látogatóival. Ennek jegyében rendezték meg tegnap a Mesterségek Napját a skanzenben, ahol összesen tizenöt, Csanádpalotáról és a környező településekről érkezett kézműves mutatta be munkáit – és azt is, miként dolgozik.
A makói József Attila Múzeum udvarán a kézművesek jóvoltából a múlt egy része elevenedett meg. Fotó: Nagy Szabolcs
– Ma már alig-alig vannak ezeknek a szakmáknak művelői. A fiatalok ámulva nézik, hogyan dolgozik egy kötélgyártó, vagy miként készül házilag a sajt
- mondta el a Délmagyarországnak a Mesterségek Napja fő szervezője, a csanádpalotai Deli István, a Tegyünk Együtt Csanádpalotáért! Egyesület elnöke, amikor arról kérdeztük, miben látja a rendezvény fő üzenetét. Mint megtudtuk, egy hasonló bemutatót tavaly már tartottak Palotán, az ottani tájházban, ahol hét kiveszőben lévő mesterség művelője képviseltette magát. A pénteki hasonló makói programon a makói múzeum skanzenjében már kétszer annyi kézműves vett részt. Őket Deli kérte fel személyes ismeretség alapján. Nagy részük palotai, de érkeztek néhányan a környező településekről, sőt szomszédos vármegyéből is.
Mesterségek kavalkádja a makói skanzenben – Fotók: Szabó Imre
A makói múzeumnak korábban is voltak hasonló programjai, az intézmény vezetése ugyanis hosszú évek óta szívügyének tekinti, hogy a régi, már-már elfeledett mesterségeket ne csak vitrinben látható tárgyak révén ismertesse meg látogatóival. A kézművesek sátrainál gyerekek és idősebbek egyaránt érdeklődtek, záporoztak a kérdések – sok helyen kézbe lehetett venni az előállított terméket, sőt ki is próbálhatták a bátrabbak a munkát. Olyan tevékenységek képviselői voltak jelen, mint például a kötélgyártás, a csuhéfonás, a kő- és fafaragás vagy a kosárfonás. Volt cipész, kovács, méhész és csigatészta-készítő is.
Az egyik résztvevő, Barna Tamás patkolókovács azt mondta, ez a mesterség nehéz fizikai munkával jár: sokat kell hajolni napi tizenhat órában, és lovakkal kell dolgozni, ami olykor veszélyes. – Nagyon kell szeretni ezt a hivatást, másként nem lehet csinálni – vallotta meg. Tíz éves korában szeretett bele a mesterségbe – akkor költözött a szomszédságukba egy fiatal mester. Folyton járt a műhelybe, akkor döntötte el, hogy ezt kitanulja. A patkókat egyébként többnyire vásárolja, mert nincs idő annyit elkészíteni, amennyire szükség van. Úgy látja, most reneszánszát éli a lótartás. Igaz, ezek hobbilovak: ugró- vagy fogatlovak. Ettől függetlenül szerinte emiatt van jövője a szakmának. Ma már ő is oktatja, Mezőhegyesen.
Aki nem tudott részt venni a múzeum nagy sikerű rendezvényén pénteken, nem maradt le semmiről: a kismesterek szombaton és vasárnap is ott lesznek a makói skanzenben, délelőtt 10-től délután 4 óráig.
