2023.10.06. 17:30
Orvosokat is kitüntettek Palotán
A csanádpalotai városnapon kitüntették a kisváros két háziorvosát is. Az elismerést akkor nem tudták átvenni, így Perneki László polgármester a napokban pótolta a gesztust. A szokásoknak megfelelően köszöntötte a legidősebb palotaiakat is.

Két háziorvos munkáját ismerte el az önkormányzat. Fotó: Csanádpalota önkormányzata
Csanádpalotáért kitüntető címmel ismerte el a városban tevékenykedő két háziorvos munkáját az önkormányzat. Egyikük, Erdősy Margareta 2001 óta szolgálja a betegeket a kisvárosban. Mint az átadáskor elhangzott, elismert szakmai tudással, csendben, emberséggel, együttérzéssel végzi a gyógyító munkát a 2. számú körzetben. Nem csak orvosként szolgálja Csanádpalota lakosait: kezdettől jó kapcsolatot ápol a település mindenkori vezetőivel, állandó résztvevője, ha kell, biztosítója a helyi rendezvényeknek.
A másik kitüntetett szakember az 1. körzet háziorvosa, Pásztor Kornél. Ő 2005 óta fogadja a hozzá forduló pácienseket. Munkáját lelkiismeretesen, nagy odaadással végzi, az egyik legalapvetőbb emberi jog és érték, az egészség egyik oszlopa Csanádpalotán. Róla is megjegyezték: ugyancsak jó a kapcsolata a városvezetéssel, együttműködik az önkormányzattal, és mindenben segít, ha szükség van a tudására.
A városnapra két díszpolgári címet is odaítélt a képviselő-testület. Az egyik, posztumusz kitüntetést, mint beszámoltunk róla, a néhai polgármesternek, Kovács Sándornak, a másikat pedig Horváth Erzsébetnek, a hagyományőrző néptánccsoport vezetőjének.

A legidősebbeket is köszöntötték Csanádpalotán régi, kedves szokás, hogy a város első embere az idősek világnapja alkalmából minden évben köszönti a legidősebb helybeli nőt, illetve férfit. Idén sem történt másként. Előbbi a 95 esztendős Szikszai Józsefné, utóbbi a 94 éves Benke László. Mindketten tősgyökeres csanádpalotaiak, születésük óta itt élnek. Mivel az önkormányzat által szervezett ünnepségen ők sem tudtak részt venni, ezért mindkettőjüket otthonában köszöntötte Perneki László polgármester. |