Őze Lajos minden rezdülése az emlékházban

Az Őze Lajos-emlékházba vezetett a Szentesi Vendégszeretet Egyesület legutóbbi körsétája szombat délután, ahol a Csallány Gábor Múzeumbaráti Kör vezetője, Lantos Imre kalauzolta a látogatókat. A Koszta József Múzeum ligeti kiállítóhelyén legújabban nyílt állandó tárlat az 1935-ben Szentesen született színészgéniusznak, Őze Lajosnak állít emléket. Méghozzá írásban, tárgyakban és szóban is, legalábbis a körsétán a színművész – vagy ahogy magát szívesebben nevezte, a színjátékos – hangja is kísérte a tárlatlátogatást archív felvételről. Az épületet megkerülve, hátul nyílik az emlékház bejárata, Őze Lajos szülőházától ugyan pár utcányira, de az Árpád utca 56. számú házat is megidézik a kiállításon, amely ma már nem áll, de ajtókilincs, házszámtöredék megmaradt belőle.

Gyermekkorát is elénk varázsolják a tárlatrendezők, amikor még egyébként, saját bevallása szerint elég távol állt tőle a színi pálya. Egy trauma miatt kialakult dadogása gúny tárgyává tette. „Én nagyon súlyosan dadogtam. Egy fizikai rokkantság nem vált ki annyi gúnyt – most már kimondom – az úgynevezett embertársaimból, mint az, hogyha az az ember dadog… sem játszótársaim, sem barátaim nem voltak” – olvasható ez, és még számtalan idézet tőle a falakon. A sors fintora, hogy játszótársai később felnőttkorában lettek, nem is akárkik. 

A növénytermelési technikumba iratkozott be, mert a gimnáziumi jelentkezés beadásával elkésett. Itt fedezte fel Sári Ilona magyar-történelem szakos tanárnő a tehetségét, és arra biztatta, legyen színész. Őze saját maga győzte le dadogását, hangos olvasással, a versek és rímek kitartó gyakorlásával. A Színművészeti Főiskolára 1952-ben nyert felvételt, ’56-ban végzett. A vizsgálat című 1967-es előadás – szintén kiállított – plakátjával utalnánk vissza a fentebb írtakra, miszerint gyerekkorában nélkülözni kényszerült a játszótársakat. Nos, ezen az estén szerencsésnek érezhette magát a néző, aki Őze Lajos „játszótársaiként” olyan nagy neveket láthatott a Nemzeti Színház színpadán, mint Rajz János, Avar István, Agárdi Gábor, Ungvári László, Izsóf Vilmos, Szirtes Ádám, Szendrő József vagy Sinkó László.

Az emlékház külön szobát szentel leghíresebb szerepének, itt beléphetünk a Tanú című film díszletébe, ebben az alkotásban Virág elvtárs alakjában vált halhatatlanná.

A filmgyárból sok-sok forgatási kellék került be az emlékházba, hiszen a színjátékos foglalkoztatott filmes színész is volt. A személyes tárgyak pedig a családjától, a szintén színművésszé lett Árontól és a filmesként dolgozó Gábortól, valamint feleségétől származnak, például levelezései, és egy kedves ajándéka, a Moszkvából a fiainak hozott játékkutya.

Szerepelnek továbbá szakmai elismerések, így az érdemes művész kitüntetés, és a halála után hat évvel, 1990-ben posztumusz kapott Kossuth-díj is.

A szervezők következő programjukra is invitáltak, október 14-én, szombaton délután 3 órakor a múzeumban Kollár László főtörzszászlós, hadtörténet-kutató tart előadást Szentes katonai állomásparancsnokságának történetéről, újabb kutatási eredményekkel.