Helyi közélet

2023.10.05. 16:55

Több ezer facsemete pusztult ki Makón

Két évvel ezelőtt 36 ezer akáctövet ültettek el az önkormányzat megbízásából egy 4 hektáros területen Makón, az Aradi utca mellett. Úgy tervezték, a kis erdő néhány éven belül már tüzelőnek való fákat is ad, egy olvasónk azonban jelezte: a csemeték nagy része kiszáradt. Kiderítettük, mi történt.

Szabó Imre

Archív fotó: Szabó Imre

Várhatóan néhány éven belül megkezdődhet a ritkítás, így szociális célokra tűzifát tudunk majd biztosítani a rászorulók részére, emellett a méhek számára is ideális virágporgyűjtő terület jön létre

 – ezt nyilatkozta a Délmagyarországnak két évvel ezelőtt Farkas Éva Erzsébet makói polgármester arról a 4 hektáros városszéli, Aradi utca menti területről, ahová akkoriban 36 ezer facsemetét ültettek el. Azt is megírtuk, hogy a területet az önkormányzat előzőleg nem csekély munkával rendbe hozta. Korábban gyom és nád lepte, sokan használták illegális hulladéklerakóként.

A tervekből azonban nem lett semmi. Egy közelben lakó olvasónk nemrégiben jelezte: úgy látja, a facsemeték zöme kiszáradt. Erről mi magunk is meggyőződtünk.

A városházán lapunkat úgy tájékoztatták, a telepítést megelőzően erdőgazdálkodással, erdőtelepítéssel foglakozó szakemberekkel egyeztetve határozták meg a fafajtát és annak telepítési technológiáját. A területre azért esett a választás mert talajfajtája megfelelő nedvességmegtartó képességgel rendelkezik. A kivitelezést külső vállalkozó végezte és az akácfa csemetéket is ő biztosította. Az ültetést követő tavasszal a csemeték fejlődésnek indultak, de sajnos a magas átlaghőmérsékletű nyár és a rendkívüli csapadékhiány miatt többségük a kezdeti szép fejlődést követően valóban kiszáradt. Sajnos ez a jelenség a városban található fákra is jellemző volt: százas nagyságrendben száradtak ki különböző fejlődési szakaszban lévő fák – jegyzi meg a tájékoztató.

A telepítést végző céggel az önkormányzat felvette a kapcsolatot és közösen megvizsgálják, milyen lehetőségek vannak a kipusztult csemeték pótlására. 

Amint megkapjuk a döntést a pótlás lehetőségéről, további tájékoztatást nyújtunk

 – ígérték a városházán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában