Hivatalosan is felavatták a Szilágyi Mihályról elnevezett kollégiumot

2023.11.16. 14:44

Átadták a mórahalmi csodát – Galéria

Hivatalosan is átadták csütörtökön Mórahalom új büszkeségét, a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola Szilágyi Mihályról elnevezett kollégiumát. Az ünnepség szónokai mórahalmi csodának nevezték az új intézményt.

Arany T. János

Szakácskabáttal és köténnyel fogadták tiszteletbeli diákká és kollégistává a mórahalmi Szilágyi Mihály Kollégium átadójának díszvendégeit. Fotó: Török János

 Tóth János piarista nyomdokain haladva egy kiváló képzést és nevelést nyújtó középiskola és kollégium létrehozása és működtetése a célunk. A kollégium kezdettől fogva része volt az intézménynek, amely eljutott négy ideiglenes épület kinövése után oda, hogy egy csodálatos épületben egységként működhessen. Örömmel és tisztelettel köszöntöm a mai hivatalos átadó ünnepségünkön megjelent vendégeinket

 – köszöntötte a résztvevőket Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium igazgatója az intézmény új kollégiumának hivatalos átadó ünnepségén csütörtökön délelőtt. 

A királyhalmi Homokszem Egyesület Rhythmical táncklubjának tagjai látványos produkcióval szórakoztatták a mórahalmi kollégium-átadó vendégeit. Fotó: Török János

Hosszú munka eredménye

Megírtuk, a város hosszú évek munkájával hozta létre 2018-ban azt a szakképző intézményt, ami azóta a térség egyik legkedveltebb középszintű oktatást biztosító iskolájává vált. A kollégium alapkövét 2021 októberében tették le a Kölcsey utcában, a korábban sportpályaként üzemelő területen. Megépítésével a város történelmének egyik legnagyobb kormányzati beruházása ért véget. 

Kisebbfajta csoda

Nógrádi Zoltán polgármester köszöntőjében kisebbfajta csodának nevezte, hogy ennyi ember együttműködésével létrejöhetett egy mórahalmi csoda, egy iskola a határon. A polgármester beszélt a mórahalmi középfokú oktatás történetéről, majd a város valódi ünnepének nevezte az eseményt és a település közösségének köszönetét fejezte ki. 

A felelősség fontossága

Szeretem látni, amikor egy ötletből a küzdelmeken át a megvalósításig és az eredményig eljut egy-egy kiváló és hasznos gondolat. Mórahalom sosem volt híján ezeknek az ötleteknek

 – kezdte beszédét Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, majd a felelősségről beszélt. 

Az összetartozás fájára Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese helyezte el az első szalagot. Fotó: Török János

Elvitathatatlan a kormány és különösképpen az oktatási, felsőoktatási kormányzat felelőssége, és azt gondolom, hogy megkerülhetetlen az önök felelőssége is. A kormányzat az elmúlt évtizedekben azt gondolom, megtette, amit ez a felelősség megkövetelt. Van még bőven tennivaló, és természetesen el is fogjuk végezni a magunkét, de azt gondolom, hogy az már most beszédes, hogy soha egyetlen kormány nem költött még ennyit felsőoktatásra, szakképzésre, mint a mostani

 – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Újabb lépés a fejlődésben

Mihálffy Béla országgyűlési képviselő
Fotó: Török János

Mihálffy Béla országgyűlési képviselő köszöntőjében azt mondta, örül, hogy ma átadhatják a mórahalmi csoda egy újabb bizonyítékát, ezt az impozáns, gyönyörű kollégiumot. 

Ez az intézmény egy újabb lépés a magyar vidék oktatásának fejlődésében. Nagyon fontosnak tartom, hogy a nagyvárosok mellett a vidéki városokban, mint itt Mórahalmon is, virágozzon az oktatási élet. Ennek egyik állomásához érkeztünk el

 – mondta a képviselő. 

Az ünnepi köszöntők után Zsódi Viktor piarista tartományfőnök és Kopasz István mórahalmi plébános szentelte meg a kollégium épületét, valamint kérte rá és a benne lévőkre Isten áldását. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában