Helyi közélet

2023.11.27. 17:38

Éhes törpeharcsáktól szabadítják meg a megyei vizeket

Tábori Szilvia

A klímaváltozás egyértelműen kedvez az idegenhonos halfajoknak. Fotó: Török János

Fotó: Török János

Csongrád-Csanád vármegye. A hazai vizekben is fellelhető idegenhonos halfajok közülük legismertebb például az ezüstkárász, a naphal, amurgéb, kínai razbóra, valamint a megyei vizekben is komoly károkat okozó törpeharcsa. Utóbbit Észak-Amerikából hurcolták be Franciaországon és Németországon keresztül még az 1900-as évek elején. Az agresszívan táplálkozó, túlszaporodó halfaj ellehetetleníti a horgászatot és kiszorítja az őshonosokat. Ökológiai halászatuk éppen ezért természetvédelmi feladat is. Ezúttal három helyszínen, az Atkai Holt-Tiszán, a Maty-éri víztározónál és a Mártélyi Holt-Tiszánál helyezték el a halászatukra alkalmas speciális eszközöket, a varsákat. A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének elnöke szerint fontos, hogy a gyérítés minden részlete ismert legyen. A varsa felnézések éppen ezért nyilvánosak, bárki követheti a halászok munkáját, akik alkalmanként akár több tonna törpeharcsát emelnek ki a vízből. November 27-én, hétfőn délelőtt a halőrök az atkai holtágnál elhelyezett hatvan varsát ellenőrizték. Az órákon át tartó munkával végül négy-öt mázsa törpeharcsát emeltek ki a vízből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában