Helyi közélet

2023.11.23. 15:40

Már az új iskolai konyhában főznek

November eleje óta már az új, 350 adagos, majd a helyi közétkeztetésben is szerepet játszó óvodai-iskolai konyhában főznek a szakácsok Balástyán. A beruházás közel 260 millió forintból készült el.

Imre Péter Géza

Karalábéleves, sajttal töltött hal petrezselymes burgonyával, csemege uborkával – ez volt az első menü az új óvodai-iskolai konyhában. A főzés november 6-tól indult meg Balástyán, addigra érkezett meg ugyanis a működéshez szükséges minden engedély.

A későbbi fotózáskor sertésraguleves és tejberizs szerepelt az étlapon, a diétás változatban is ugyanezt főzték a szakácsok a 350 adagos modern felszerelésű konyhában.

Mint lapunk is beszámolt az ünnepi eseményről, az új óvodai-iskolai konyhát október 13-án adták át, amelyhez a Belügyminisztérium 200 millió forintos támogatását használta fel a balástyai önkormányzat, később a folyamatos és drasztikus áremelkedések miatti póttámogatási igényre még 29,6 millió forintot kaptak, a teljes költségvetéshez pedig még 27 millió önerő kellett. Így a régi épületben lévő és elavult technológiájú iskolai konyha helyett lehetőség nyílt új építésére.

– Sajnos, otthon sem főzök, nemhogy az új konyhában, de otthon azért van aki elkészítse az ételt 

– kezdte tréfásan válaszát Ujvári László, Balástya polgármestere. – Negatív visszhangot nem hallottam, a szakácsok megszokták az új gépeket, belakták az épületet. Pillanatnyilag a gyerekétkeztetést végzi az új konyha, az ételek minőségére semmi panaszt nem hallottam – zárta mondandóját a faluvezető.

Mivel a pályázat alapfeltétele volt, hogy 100 százalékos községi tulajdonú korlátolt felelősségű társaságot kell üzemeltetni, ezért az önkormányzat létrehozta a Balástyai Vadásztanya Kft-t, ami a teljes helyi közétkeztetést és a vállalkozási tevékenységet együtt működteti. Az idősek étkeztetése, a szociális étkeztetés, a vendéglátás és a Vadásztanya vendéglőnél a szálláshely is ide tartozik, valamint a régi konyhából az óvodások és iskolások számára a főzés is átkerült az új konyhába a kft.-hez.

A régi konyhánál lévő ebédlőt továbbra is használja az iskola, amíg a későbbiekben új építésére lesz lehetőség – a költségek, az árak már említett folyamatos növekedése miatt ez az elem kikerült az eredeti projektből –, amihez egy éve beadta pályázatát a polgármesteri hivatal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában