Helyi közélet

2023.11.06. 17:30

Romház miatt aggódnak Királyhegyesen – Fotók

Egy düledező, megrogyott tetejű romház miatt aggódnak a környék lakói Királyhegyesen, a József Attila utcában. Az önkormányzat figyelmeztető feliratokat tett ki, bedeszkázták az ablakokat és ajtókat, ám a előbbieket ellopták, utóbbiakat szétverték.

Szabó Imre

A falu legszélén most még álló romház valóban riasztó látványt nyújt. Fotó: Szabó Imre

A Délmagyarországhoz fordult egyik panaszos elmondta, a faluszéli ingatlant még tavaly vásárolta meg az önkormányzat. Közmunkások akkor neki is fogtak a bontásának, a munka azonban gyorsan abbamaradt. Azóta viszont gyerekek járnak oda be játszani, fiatalok bandázni.

Félünk, hogy előbb-utóbb valamelyiküket baleset éri

 – mondta, és hozzátette, szerintük vagy le kellene bontani a házat teljesen, vagy legalább elkeríteni. Laikus szemmel egyébként tényleg úgy néz ki az épület, mintha bármelyik pillanatban összeomolhatna.

A területet, rajta az épülettel valóban megvásárolta az önkormányzat

 – tájékoztatott a polgármester, Horváth Lajos. Mint mondta, azért, mert a hamarosan induló esővíz-elvezető csatornaberuházás részeként ott épül meg a rendszer működéséhez szükséges záportározó. A falu első embere azt mondta, a ház ajtóit és ablakait bedeszkázták, figyelmeztető feliratokat is helyeztek ki, a táblákat azonban ellopták, a deszkázatot pedig szétverték-szétrugdosták a fiatalok.

Megpróbálunk újra az omlásveszélyre figyelmeztető feliratokat kihelyezni, de hogy meddig maradnak a helyükön, nem tudom 

– jegyezte meg.

Felvetésünkre azt is elmondta, hogy az önkormányzatnak arra nincsenek forrásai, hogy az épületet körbekerítsék.

Úgy gondolom, a szülőknek kellene beszélni a házban és a környékén randalírozó fiatalokkal, hogy fejezzék ezt be

 – tette hozzá. A romház problémája ígérete szerint a jövő év kora tavaszán oldódhat meg. Akkorra várható a pályázati támogatás megérkezése, amelyből már meg tudják oldani a bontást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában