Van, aki még a ruhagyárral álmodik

1961-ben kezdte működését a ruhagyár a Rákóczi utca végén, amelyben 2003-as bezárásáig szentesi nők generációi dolgoztak. Kiváló kollektívákra, sok társadalmi munkára és a szinte teljesíthetetlen normára is emlékeztek a régi dolgozók.

Darók József

Egykori dolgozók nosztalgiáztak a ruhagyárról. Fotó: Darók József

Egy évet dolgozott a régi ruhagyári óvodában Szobota Imréné, az Együtt Szentesért Egyesület vezetője, ez a személyes kapcsolódási pontja az egykori üzemmel. Az egyesületnek a Csallány Gábor Múzeumbaráti Körrel és a Koszta József Múzeummal közösen szervezett előadás- és beszélgetéssorozata a régi, bezárt és elfeledett szentesi gyárakat veszi sorra. Lantos Imre, a múzeumbaráti kör vezetője régi emlékeket kutatott fel újságcikkekből. Megkerestek régi dolgozókat is egy kis nosztalgiázásra.

Az iparosítás időszaka Szentest is érintette, a Szegedi Ruhagyár telephelyeként az egykori repülőtér épületében kapott helyet az új gyár. 1960 telén megkezdték a leendő dolgozók varrótanfolyamait. 1961. június 1-től sok embernek adott munkalehetőséget a ruhagyár, kezdetben 160 fős volt a kollektíva. 2002-re csaknem a felére csökkent a dolgozók száma. 42 éves termelés után 2003-ban került lakat az üzemre.

1972-ben fiatal szakmunkásként került a ruhagyárba Szabó Éva, és 31 évet töltött ott, több munkakörben.

Szalagon kezdtem, később irodában is voltam személyügyes

– mesélte.

Csaknem a gyár működésének legvégéig maradt. A rendszerváltás után önálló szabászatuk lett, addig mindent készen, szabványban kaptak az anyavállalattól, a szabászat vezetői feladatait is ő látta el. Írországba is dolgoztak bérmunkában, kaptak hozzá anyagot, szabásmintát, majd készen került vissza a ruha. Angliába varrtak férfi sportkabátokat, női tollkabátokat az olasz piacra, de a kötelező munkabér emelésével ezek egyre inkább elmaradtak, majd egy vállalkozó alvállalkozói lettek.

Onnantól elindult a lavina, elmentek az asszonyok, de az idősebbek még kitartottak a végsőkig. A minimálbért csak a norma teljesítése után fizették ki. Ezt képtelenség volt teljesíteni, bármennyire is szorgalmasak voltak az asszonyok

– mondta, hozzátéve, azért jó munkahely volt.

Ha éjszaka álmodok, biztos, hogy a ruhagyárban dolgozom. Ez jelentette az életünket. Eleinte meg lehetett élni belőle, igazán női munka volt, tiszta, normális körülmények között

– emlékezett Szabó Éva.