2023.12.22. 19:57
Dorozsmán is felgyúlt a negyedik gyertya
Ruzsa Roland önkormányzati képviselő gyújtotta meg a negyedik gyertyát Kiskundorozsmán, a Petőfi Sándor Művelődési Háznál lévő adventi koszorún pénteken este. A kisebbeket már délután foglalkozásokkal várták a kulturális intézményben.
Fotó: Ruzsa Roland közösségi oldala
Az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtása után a Simon Ferenc Rajzpályázat díjait adták át a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az alsó tagozatosok között Nemes Veronika, a felsősök között Nagy Lilla lett az első helyezett. Az első helyezett különdíjas pedig Mag Alexandra lett.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/12/XlGVaqGNICeBq21umpFSRX9mB5MNT9ex3NKUgWNnJw0/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyMGUzYzg4MTA5NzQzM2JhYmY3Y2RkYTU3YjY2ZDk4.jpg)
Ruzsa Roland elmondta lapunknak, hogy Kiskundorozsma mindig élen járt abban, hogy méltó emléket állítson azoknak, akik korábban sokat tettek a településrész kulturális életéért. Ilyen Simon Ferenc is, akinek az emlékére kiírták a rajzpályázatot, amelynek a fővédnöke Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, aki a díjakat, illetve az ajándékokat is felajánlotta a legjobbaknak.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/12/lRY-cdxN13nhGkiRBb5kFk1MvZFNBbRFppY70ATpHg0/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1YjUyOWU2Yzg0YzRmNGE4NDg0MzIzNTQ3MzgzMjZm.jpg)
A művelődés házban már délután elkezdődtek a programok, a kicsiket és a nagyokat kézműves foglalkozásokkal és mesemondással várták, illetve csomagokat is osztottak, amelyeket helyi vállalkozók adományoztak, zömmel tartós élelmiszereket tartalmaztak. A képviselő mindenkinek megköszönte a segítségét, a helyieknek pedig azt, hogy folyamatosan részt vettek az év folyamán a dorozsmai rendezvényeken, és arra is felhívta a figyelmet, hogy nem az a fontos, ami a karácsonyfa alatt van, hanem a szeretet.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/12/8twiyrc1Jk5597SQuRH3pxUi7WBx9CZmYSwPHkKvOD4/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZjUwZmMyZWUxODQzMzE4NDA4NmQzNGRjY2IyZDIz.jpg)
A negyedik, utolsó gyertya Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki Jézus közelgő eljöveteléről és a bűnbánatról prédikált a népnek; ezért ez a gyertya a szeretet jelképe, amelyet a hit, a remény és az öröm gyertyája után gyújtunk. Az utolsó vasárnap a négy gyertya együttes lángja a Jézus születésekor szétáradó világosságot, azaz ezeket a tőle kapott erényeket testesíti meg.