2023.12.07. 11:01
Nem kell Szegedre utazni a beteg gyerekkel
Nem szükséges már beutazniuk Szegedre gyermeksebészeti problémával a szentesi betegeknek. Szegedi orvosok részvételével szakrendelés indult a szentesi kórházban, ahol a gyermekeket előjegyzés alapján fogadják.
Sebészeti és urológiai problémákkal kereshetik fel helyben a szakorvosokat – mondta Bereczki Csaba igazgató és Kovács Tamás osztályvezető. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
– Eddig az volt az ellátási filozófia, hogy a beteg utazott az orvoshoz. Ezt szeretnénk megfordítani, most az orvos megy a beteghez, ami az ott élők számára nagy előny
– beszélt a szentesi gyermeksebészeti szakrendelés elindítása kapcsán Bereczki Csaba, az SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ igazgatója. Mint mondta, november 1-től már a szentesi gyermekgyógyász kollégák is bekapcsolódnak reggelenként a klinika online referálójába, hiszen a szentesi gyermekosztály is a szegedi gyermekklinika ellátási egységeként működik.
A szegedi klinikán a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyékből érkező kis betegeket látják el 18 éves korig. Eddig Szentesről is Szegedre utalta be a szakorvos a műtétre váró gyermekeket, ebben történik változás az integráció révén. Egyelőre kéthetente egy napot rendelnek Szentesen a szegedi klinika orvosai, akikhez előjegyzés alapján, bármilyen gyermeksebészeti, gyermekurológiai problémával fordulhatnak a gyermekek és szüleik. Műtét utáni kontroll, varratszedés is megoldható helyben –fejtette ki Kovács Tamás, a gyermeksebészeti osztály vezetője.
A tervek szerint januártól gasztroenterológiai és nefrológiai szakellátás is indul az SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban. Így a gyermeksebészettel és a már régóta működő pulmonológiával és neurológiával együtt lefedik majd a gyermekbetegségek túlnyomó többségét – tudtuk meg Bereczki Csabától. Hozzátette, hogy rezidensek is járnak Szentesre Szegedről, ami számukra kiváló tapasztalatszerzés.
A november elején indult szentesi szakrendelés kezdeti tapasztalatai jónak mondhatók. Ha a rendelésnek híre megy a háziorvosok és a betegek körében, és lesz rá igény, gyakrabban tartanak majd gyermeksebészeti szakrendeléseket Szentesen.