Helyi közélet

2023.12.14. 18:10

Szegedi építészek tervei alapján épülhet meg a Magyar Építészeti Központ és Múzeum

A Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. és a BIVAK studio Kft. közös pályázata lett a nyertese a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt pályázatnak. Lánszki Regő államtitkár úgy fogalmazott, az intézmény olyan kulturális tér lesz, amely egyszerre szól a múltról, jelenről és jövőről.

Koós Kata

Az eredményhirdetést a Pesti Vigadóban tartották hétfőn. Fotó: MMA

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Székházában, a Pesti Vigadóban tartották a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt építészeti tervpályázat eredményhirdetését, ahol összesen 45 millió forint díjazást osztottak ki. A győztes a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. és a BIVAK studio Kft. közös pályázata lett. Az MMA még idén elkezdi az egyeztetéseket a következő lépésekről, a tervezési szerződésről az első díjas pályázókkal – jelentette be Turi Attila, az MMA elnöke az ünnepségen.

Az a centrum, amely most már elérhető közelségbe került, elképzeléseink szerint nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is, amely egyszerre szolgálja majd ki az érdeklődő nagyközönség igényeit és biztosít találkozóhelyet, szellemi központot a szakma számára. A rendszerváltás előtti évtizedeknek sok hiányossága van még itt velünk, és ez a kialakítandó centrum lehetőséget nyújt rá, hogy a magyar, illetve magyarországi építészet korszerűen és főleg élményszerűen bemutatva alaposabban, mélyebben váljon szerves részévé az általános műveltségnek annál, mint ahogy ezt napjainkban tapasztaljuk

 – hangsúlyozta Turi Attila, a bíráló bizottság elnöke. 

Fordulópontnak nevezte december közepét a magyar építészetben Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára. A pályázat eredményhirdetésén túl ugyanis ekkor szavaz az Országgyűlés a magyar építészetről szóló új törvényről, amely megújult kereteket ad a szakmának. Továbbá most szombaton első ízben rendezik meg a Magyar Építészet Napját Kós Károly születésnapján.

Az új Építészeti Központ és Múzeum olyan kulturális tér lesz, amely egyszerre szól a múltról, jelenről és jövőről. Az épület lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk azt a kortárs, a nemzetközi irányzatokra reagáló, de mégis egyedi stílust és eszközrendszert, amely ki tud fejezni minket, és ami nemcsak a művészeknek, de honfitársaink millióinak is mond valamit rólunk, magyarokról. Miközben segíti a művész egyedi hangjának megtalálását és alkotói szabadságát

 – mondta az államtitkár. 

A Városligeti fasorba, a tavaly megújult Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére 2023 júniusában hirdetett kétszakaszos tervpályázatot az MMA Titkársága. A pályázat első, részvételi szakaszában bármely, a referencia követelménynek megfelelő építész iroda jelentkezhetett. A követelményeknek megfelelően 28 iroda nyújtott be pályamunkát, belőlük alakult ki az a rangos nemzetközi mezőny, amelynek tagjai a következő szakasz első, már titkos fordulójában két-két tablón összegezték elképzeléseiket. A bíráló bizottság ebből választotta ki azt a 12 pályázót, akik a második fordulóban részletesen is kidolgozhatták a tervet – tájékoztatott közleményében az MMA. 

A tízmillió forint díjazással járó első díjat a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. és a BIVAK studio Kft. közös, tradíciót és innovációt ötvöző pályázata nyerte el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában