Helyi közélet

2024.01.03. 13:52

A Tisza vizét szivattyúzzák önkéntesekkel

A tiszai árhullámot kihasználva töltik fel a csongrádi György-víz vízszintjét, amivel megóvhatják a halászvíz élővilágát. Önkéntesekre is szükségük van.

Darók József

Saját képviselői illetményéből, mintegy félmillió forintból alakította ki azt a rendszert Laczkó Zsolt csongrádi képviselő a György-víz Tisza-gát felőli oldalán, ami gravitációsan emeli át a vizet. – Az átalakításra azért volt szükség, mert egyébként két és fél-három millió forintba került volna egy több hetes, robbanómotoros szivattyúzás. Így pedig csak aggregátor kell, tehát legfeljebb 30 ezer forintba kerül. Ezzel a városnak és a horgászegyesületnek spóroltam évente 3-4 millió forintot – magyarázta Laczkó Zsolt.

Saját pénzéből alakította ki a rendszert Laczkó Zsolt (balról). Fotó: DM
Saját pénzéből alakította ki a rendszert Laczkó Zsolt (balról). Fotó: DM

Számításai szerint néhány napjuk maradt még, hogy a Tiszából nyert vízzel feltöltsék a György-vizet, így a horgászhely élővilága nem kerül veszélybe. Legényeket keres a gátra a képviselő, azaz önkénteseket toboroz felhívásában, mert a rendszer még nem tökéletes. Mint elmondásából kiderült, elég hozzá egy gombostűnyi lyuk, ami miatt idővel levegődugó alakulhat ki belül, ezt a csőben keletkezett levegőt húszpercenként ki kell szívni belőle – részletezte Laczkó Zsolt. Feladatuk mindössze az aggregátor beindítása: két csapot kinyitni és elzárni.

Szervezésének köszönhetően – amiből a helyi horgászegyesület is kivette részét – úgy tűnik, győzni fogják a munkát, szombat reggelre is van már emberük. Most úgy néz ki, a György-víz a legmagasabb szinten van, amin üzemelni tud, és már folyik át a víz a Büdös- és Sárga-vízbe. – Reményeink szerint úgy indulunk a tavasznak és a nyárnak, hogy teljes vízmennyiséggel rendelkeznek ezek a holtágak, és ha még kapunk egy ekkora árhullámot, abból is le tudunk venni valamennyi vizet – fogalmazott a képviselő. 

Az aszályos 2022-es évben komoly problémákkal néztek szembe, a Sárga-víz majdnem kiszáradt, a György-vízben is kritikussá vált a vízmennyiség, ott már döglöttek a halak. 

A munkát az önkormányzat is támogatta vákuumszivattyúval, a városellátó adta az aggregátort, és Csongrád, illetve Bokros lakosai is hozzájárulnak munkájukkal – mondta Laczkó Zsolt. Amikor a Tisza vízszintje megint eléri a legalább 450 centimétert, már tudnak dolgozni, beszélgetésünk idején 580-on állt a víz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában