Helyi közélet

2024.01.23. 19:15

Beteg kislányért fut a szegedi pedagógus

Egy 2 és fél éves, súlyosan beteg kislánynak gyűjt jótékony futással egy szegedi pedagógus. Gáll Tímea vasárnap teljesíti a második félmaratoni távot, kilométereit pedig örökbe lehet fogadni.

Timár Kriszta

Gáll Tímea vasárnap húz ismét futócipőt, hogy egy 50 kilométeres távot teljesítve támogassa egy sérült kislány családját. Fotó: DM

Gáll Tímea régóta szeret futni és hosszú ideje kereste a lehetőséget, hogyan tudná azt összekötni a jótékonysággal. A szegedi pedagógus egy debreceni fiatalember segítségével nemrégiben el is indult ezen az úton, kapcsolatba került a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvánnyal. Nekik köszönhetően ismerte meg azt az aldebrői családot, akiknek most gyűjtést indított.

Hanna 2021 nyarán Down-szindrómával született, majd egy évvel ezelőtt mielodiszpláziás szindrómát is igazoltak nála. Ez a betegség a kóros vagy elégtelen csontvelői működéssel van összefüggésben. A kislányon idegen donoros csontvelő-átültetést végeztek, jelenleg szigorú higiénés és étrendi feltételek mellett zajlanak mindennapjai. Ha ismét közösségbe mehet, elindulhatnak a fejlesztések, amikre nagy szüksége van, hiszen mozgásfejlődése elmarad kortársaitól, nem tud még járni. 

Fotó: DM

Őket támogatom a kétszer 50 kilométeres futással, aminek minden kilométerét örökbe lehet fogadni

 – mesélte lapunknak Gáll Tímea, aki a Gemma Központban munkaidőben is sérült gyermekekkel foglalkozik. Az első részletet december 24-én futotta le Szegeden, a következőt pedig vasárnapra tervezi. A futás egyéni szervezésben valósul meg és nem nyilvános, ám applikáció segítségével rögzíti az útvonalat, hogy aztán az igazolható legyen.

– Eddig nagyjából a kitűzött össztáv 41 százalékát vásárolták meg jóakarók, kilométerenként 2500 forinttal – beszélt a jótékony pedagógus a jelenlegi állásról. Ha a többi is örökbefogadóra találna, 250 ezer forinttal támogathatná a családot. Az összegyűlt pénzt fejlesztő terápiákra és a fürdőszoba átalakítására fordítják majd. Gáll Tímea adománygyűjtő futását a Kosztyu Ádám Alapítvány OTP Banknál vezetett 11734138-20016973-as számú számlájára küldött összegekkel lehet támogatni. A közleménybe annyit kell írni: Hannáért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában