2024.02.02. 19:52
Emléktáblát avattak a szegedi Karolina Iskolában – Galéria
A Karolina Iskola 2023-ban ünnepelte fennállásának 150. és újraindításának 30. évfordulóját. Ezekhez kapcsolódóan jubileumi ünnepséget tartottak pénteken. Ennek csúcspontja egy emléktábla-avatás volt az intézmény udvarán, a köszöntőt Balogh Elemér egyetemi tanár, volt alkotmánybíró mondta.

Az iskolában folyó munka ma is méltó a komoly történelmi múlthoz. Fotó: Török János
A Karolina Iskola anyaintézménye egy csodásan működő szerzetesrend, a Boldog Mária Terézia Gerhardinger által 1833-ban alapított Szegény Iskolanővérek közössége volt, amely először Temesváron hozott létre tartományt. A rend gyorsan terjedt Erdélyben, azonban a trianoni békediktátum súlyos szakadást idézett elő az ezeréves magyar államszervezet mellett az egyház életében is. Mivel Szegeden már 1873-ban létesített a rend iskolát – ehhez mérjük a 150 éves évfordulót – így az a döntés született, hogy ide helyezik át a magyar tartomány anyaházát. Itt hatalmas intézmény működött évtizedekig: elemi népiskola, polgári középiskola, gimnázium, tanítóképző intézet és ipari leányiskola. 1948-ban megkezdődött az egyházi intézmények államosítása, így Szegeden is megszűnt az iskola.
Majd jóval később, a rendszerváltás hozadékaként ismét megjelentek az iskolanővérek Szegeden, és egy utánozhatatlan vitalitású szerzetesnővér vette kezébe a kormányrudat, Krisztina nővér – elevenítette fel az újraindulás éveit Balogh Elemér egyetemi tanár, aki maga is több gyermekét ebbe az intézménybe járatta, így meleg hangon emlékezett az itteni munkáról.
A nővérek és a világi tanerők harmóniában nevelik és tanítják itt a fiatalokat. De a legfontosabbat még nem mondtam: az iskola igazi titka, hogy a gyerekeket őszinte és mély tisztelettel veszik körül. Ez minden sikeres pedagógia alapja: szeretni kell a munkánkat és szeretni kell a ránk bízott gyermekeket
– foglalta össze a tanítás lényegét.
Emléktáblát avattak a szegedi Karolina Iskolában – Galéria: Török János
Az ünnepi beszéd után avatták fel az emléktáblát, amely Brzózka Marek neves szobrászművész munkáját dicséri. A műalkotást Salgó László vármegyei főispán leplezte le. Megcsodálhatta az érdeklődő közönség, hogy a mű két egységből áll: a felső domborműelem Karolina és Terézia anya portréját jeleníti meg, a lentin pedig egy felnőtt és egy gyermek kézpár formálódik.