Helyi közélet

2024.02.10. 19:35

Már lehet közlekedni a Tóth malom utcán

Kovács Erika

Az All U Need Sportegyesület görkorisai tartottak bemutatót az új út átadóján. Fotó: Kovács Erika

Görkorisok, motorosok, kerékpárosok vonultak végig a Tóth malom utca Kaszap utca és a szennyvíz telep közötti szakaszának ünnepélyes avatóján, szombaton. Hordót is gurítottak. Ezzel átadták a forgalomnak az utat, aminek azonban a régi szakasz lakói egyáltalán nem örülnek.

A Tóth malom utca új szakasza nem egészen 400 méter hosszú és 100 millió forintba került. Az önkormányzat azért építtette meg, hogy lerövidítsék az újvárosiak Szeged felé közlekedését és csökkentsék a Bagolyvárnál lévő körforgalom terhelését.

Az új útszakasz 6 méter széles, 3 réteg aszfaltot kapott, szegéllyel, nemes padkával alakították ki. Márki-Zay Péter az átadó utáni videóbejelentkezésében azt mondta, teherforgalomra is jó az útszakasz, 11 tonnáig.

A szennyvíztelep tehergépjármű forgalmát ráengedtük a szakaszra. Az utca másik szakasza már régóta megvan. Ott nem közlekedhetnek teherautók. Most már a teljes útszakaszt használhatják az újvárosiak és a susániak is

 – mondta Márki-Zay Péter. Arra is felhívta a közlekedők figyelmét, hogy az új szakasz végén bukkanó van. Ugyanis az új útszakasz legalább fél méterrel magasabban van, mint a régi, ami jóval keskenyebb is, mint a most átadott 400 méter.

A polgármester arról is beszélt, hogy a Tóth malom utca Újváros felőli részét több lépcsőben újítják fel és szélesítik ki, ugyancsak 6 méterre és kerékpárutat is építenek. Mint korábban megírtuk, ez nem lesz egyszerű a villanyoszlopok és az ingatlanok közelsége miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában