Légy részese a legszínesebb szürkeállománynak!

2024.02.24. 12:00

Új tagokat toboroz a Mensa HungarIQa szegedi szervezete

Egy különleges csapat invitál IQ-teszt megírására február utolsó napján Szegeden. A Mensa HungarIQa igen inspiráló és összetartó 150 fős helyi szervezetének életéről Csukonyi László, a csoport új vezetője beszélt lapunknak.

Tábori Szilvia

A Csukonyi László vezette szegedi Mensa új tagjait keresi. Fotó: Karnok Csaba

Mondhatni örök kíváncsiság, információéhség, a világ megismerésének vágya hajtja a Mensa HungarIQa szegedi csoportjának különféle érdeklődésű tagjait. Van, akit a borok, másokat a kávé, netán távoli égtájak foglalkoztatnak; van köztük professzor, asztalos, villanyszerelő, író, orvos, ipari alpinista és könyvelő is például. De ami leginkább közös bennük, hogy mindössze az emberek két százalékára jellemzően kiemelkedő az IQ-juk.

Mi is az intelligenciahányados?

Az intelligenciát népszerűsítő nemzetközi szervezet 1993 óta létezik Magyarországon, a Mensa HungarIQa Egyesület jelenleg úgy ötezer taggal működik. A 150 fős szegedi csoport a helyi szervezetek közül az egyik legaktívabb. Vezetőjévé csupán néhány napja választották meg Csukonyi Lászlót, aki programszervezőként évek óta a szinte baráti csapat tagja. Elsőként azt tisztáztuk, mit is jelent tulajdonképpen ez a rendkívülinek mondható intelligenciahányados, azaz az IQ. 

Ne úgy képzeljük el a szervezetet, mint a zsenik egy csoportját. A magas intelligencia részben egyfajta logikai, rendkívül jó problémamegoldó készség. Nehezen mérhető, az érték meghatározására ma is használt tesztet éveken át tökéletesítették 

– magyarázta lapunknak Csukonyi László.

A fejlődés motorja és a Mensa

A most már általa vezetett, különösen tevékeny szegedi szervezet előadásokat, közös kirándulásokat, szabadidős programokat szervez, lényegében egy nagy összetartó baráti társaságként működnek. Csukonyi László szerint minderre egyszerűen az a válasz, hogy az ember szeret olyan csapatban lenni, ahol könnyen találhatók közös azonosulási pontok. Márpedig a Mensa ilyen.

Rendkívül empatikus, segítőkész és támogató a mi közegünk. A leghétköznapibb felvetésekben, problémákban is segítjük egymást

 – hangsúlyozta. És még itt sem érnek véget a metszéspontok. 

A helyi csoport vezetője határozottan úgy véli, fejlődésünk motorja lehet egy inspiratív közeg azzal, hogy izgalmas távlatokat nyit, minduntalan új ismereteket, izgalmas lehetőségeket kínál. Közelebb hozzák egymáshoz életük részleteit a szervezet tagjai.

Próbateszt a tagsághoz Szegeden

Példaként említette, hogy egyik szegedi szerző társuk révén ismerkedtek meg az írói munka minden örömével és bánatával. Ahogy gyakran látogatnak színházi előadásokat, vagy komolyzenei hangversenyeket is, szintén egyik zenész tagjuk ösztönzésére.

Február 29-én, csütörtökön 17 óra 30 perctől a szegedi TIK-ben tagfelvételi tesztírásra invitálják mindazokat, akik érzik magukban a belépéshez szükséges IQ-t. A kíváncsiaknak egy online próba IQ-teszt is elérhető a Mensa weboldalán. A szegedi tesztre pedig itt lehet jelentkezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában