2024.03.12. 07:00

145 éve pusztította el a Tisza Szegedet

Harangzúgás, puska- és ágyúlövések jelezték 1879. március 12-én a hajnali órákban, hogy megtörtént az, amitől sokan rettegtek. Átszakadt a gát, a tengerré duzzadt Tisza nekirontott a városnak. A természeti katasztrófában csaknem 150 ember vesztette életét. Az árhullámban Szeged épületeinek 95 százaléka megsemmisült. Bár akkor még nem volt televízió, mobiltelefon vagy internet, a tragédia híre azonnal bejárta a világsajtót.

Jeszenszky Zoltán

Az árvízzel elöntött Klauzál tér. Sokáig deszkákból ácsolt járdák tették lehetővé a közelekedést.

Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Volt 6800 házunk (a melléképületeket nem számítva.) Ebből rombadült eddig – a hivatalos fölvétel szerint – 6466. Áll tehát még összesen: 334, és pedig a rókuson : 14, alsóvároson: 16, felsővároson: 56, a belvárosban: 248. Ennyiből áll ma Szeged városa. Egy leölt hadsereg, amelynek néhány altisztjén kivül csak tábornokai maradtak meg

– írta a katasztrófa után kilenc nappal később megjelent Szegedi Híradóban Nagy Sándor. Ő volt az a felelős szerkesztő, aki – ahogy egy vérbeli újságíróhoz illik – az utolsó pillanatig tudósított a szegedi nagyárvízről, holott nem volt könnyű helyzetben.

A végzetes árhullámot a pánik előzte meg. Már 11-én éjszaka 2-300 munkás életét féltve, talicskákat tolva menekült az utolsó védvonalnak számító vasúti töltés felől Újszeged irányába. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy csak rémhír volt az újabb gátszakadás. A rendet a katonák helyreállították, a régi Szeged pedig nyert még néhány órát.

Koldussá tette Szegedet az árvíz

Így elvileg semmi akadálya nem volt annak, hogy a Szegedi Híradót 1879. március 12-én is kinyomtassák. De hiába állt össze a lap, az árhullám gyorsabb volt, mint a nyomdagépek. Hajnalban városszerte félreverték a harangokat: meneküljön, ki merre lát. Az árvízről és Szeged pusztulásáról szóló tudósítás csak két nappal később, gyászkeretben, emléklapként jelenhetett meg.

Szegény, szegény szülővárosom! Magyarország volt második városa! A koldus sirat, aki szerkesztő volt. S vele sirat téged és magát 70 ezer koldus magyar! De megsirat még Magyarország is, mikor a bajban érezni fogja, hogy nem vagy többé. Kongj városháza öreg harangja… Hirdesd Szeged népének, hogy szülővárosának végórája elérkezett…

– írta Nagy Sándor.

Aki végigfényképezte a katasztrófát

Szeged sorsa 145 évvel ezelőtt, 1879. március 12-én hajnali 2 órakor pecsételődött meg. A Rókusi bakterház közelében, jó 25 méteren, átszakadt a gát, a tengerré duzzadt Tisza letarolt mindent, ami útjába került.

Az utczák annyira el voltak torlaszolva dűlt házakkal, és úszó háztetőkkel, hogy csak nagy kerülő útakon juthatott a hajó reggeli fél kilenc órára a főreáliskolához – jelenleg a kir. ítélőtáblái épület

– idézte az egyik szemtanú önéletírását az árvíz 75. évfordulóján, 1954-ben a korabeli Délmagyarország. Kováts István szegedi építőmester családjával túlélte a katasztrófát, de sokan a folyóba fulladtak, vagy az összeomló házak alatt lelték halálukat.

Nemcsak a korabeli lapok és írástudók örökítették meg a nagyárvizet. A Csehországból Szegedre házasodó Lauscher Lipót is, aki a fotózást valószínűleg a sógorától tanulta. Letzter Lázárral még az árvíz előtt közös műtermet nyitott a városban. A szívszorító árvízi képeiből többféle méretben fotósorozatot készített, amit a Lauscher és Társa cégjelzéssel adtak ki. A szegedi közönség pedig az árvíz 140. évfordulóján láthatta ezeket a nagyszínház előcsarnokában.

Hónapok óta küzdöttek az árral

Szeged és népe már 1878 decembere óta készült a legrosszabbra. Akkor a vasúti hídnál torlódtak fel a jégtáblák. Az a tél különösen embert próbáló volt. A Tisza és mellékfolyói megáradtak, aki élt és mozgott, a gátakon védekezett. Az elkeseredett küzdelemben a hadsereg temesvári alakulata is részt vett, de érkeztek katonák Budapestről és Aradról is. A jégtáblák elvonulása után Pillich Kálmán, a városi vízvédelmi bizottság egyik vezetőjének javaslatára március 5-én hajóhíddal kötötték össze a szegedi és az újszegedi partot. Jó ötlet volt, a pontonhíd később sok ezer szegedi életét mentette meg.

Azok a belvárosi házak tudtak dacolni az árhullámmal, amik téglából és nem vályogból épültek. Fotó: Letzter Lázár és Lauscher Lipót. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Szegednél a folyó vízállása március 5-én elérte a 806 centimétert, és 19 órakor a mai Dóc község határában, a petresi dűlőnél a Tisza átszakította a gátat, sorra elöntve az útjába kerülő településeket: Algyőt, Tápét és Dorozsmát. A tengerré duzzadt folyó megindult a város felé, már csak néhány sebtében felhúzott gát védte akkoriban az ország második legnagyobb városát.

Kráter maradt a gátszakadás helyén

Lapunk korabeli újságírója és fotóriportere 1929 márciusában egy álmos vasárnapon ült autóba, hogy bejárja azt az utat, amit a Tisza tett meg, mielőtt elpusztította volna a várost. Ma már nehéz elhinni, de aznap fagyos tél volt, a folyó befagyott, és ameddig a szem ellátott, hó borította a tájat. Kollégáink ahhoz a percsorai gáthoz tartottak, ahol 1879-ben Szeged sorsa megpecsételődött. A tragédia után 50 évvel később is találtak szemtanúkat.

Ez itt, kéröm egy irtóztató nagy gödör – magyarázza Bacsa Ferenc – mög van a mélysége tizenhat méter is. A fenekén halombadült fűzfatörzsek hevernek. Nyáron, amikor a halászok leeresztik a fenekes hálót, a hálónehezék gyakran megakad a fák ágaiban. A gödröt a Tisza vájta még hetvenkilencben, a gátszakadáskor. Itt volt a legerősebb a sodra. A víz azóta se száradt ki belőle. Sokszor magasabban áll benne, mint a Tiszában. Azok a fatörzsek vannak a víz alatt, amelyeket a víz szaggatott ki a partok mentén. Most közel fél méter vastag jég borítja a vizet. Mögbirná még az autót is

– írta 1929. március 12-én a Délmagyarország.

Háztetőket, gerendákat, ajtó- és ablakkereteket sodort magával a megáradt és a szemtanúk szerint igen büdös Tisza. Fotó: Letzter Lázár és Lauscher Lipót. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Árvízi rekordok Szegeden

Nem a várost romba döntő 1879-es árvíz idején mérték Szegednél a legmagasabb vízállást. Azóta eltel szűk másfél évszázadban 12 alkalommal is megdőlt a régi rekord. 1970. június 2-án 960 centiméteres, míg 2006. április 21-én 1009 centiméteres vízállással tetőzött Szegednél a megáradt Tisza. Ez utóbbi volt minden idők legmagasabb vízállása. Szerencsére akkor a gátak és az emberek helytálltak, és Szeged elkerülte az újabb árvízi katasztrófát.

Akkor volt ám erős a forint

A pusztítás leírhatatlan volt. Szegedet és környékét 1879-ben sok helyen hónapokon keresztül 3–4 méteres víz borította. A Tisza csak augusztusban húzódott vissza a medrébe. A természeti katasztrófa 151 ember életét oltotta ki. De Szeged nem maradt magára.

Példátlan méretű hazai és nemzetközi összefogás bontakozott ki. Az uralkodó Ferenc József már március 17-én Szegedre látogatott. A természeti katasztrófa híre bejárta a korabeli világsajtót, ennek következtében 18 európai, valamint 17 ázsiai, afrikai és amerikai ország sietett adományokkal a város segítségére.

A települést alig négy és fél év alatt újjáépítették. Akkor született meg a körutak és sugárutak által tagolt palotás Szeged, amit mi is ismerünk. Az újjáépítés során kialakított nagykörút egyes szakaszait – Bécs, London, Párizs, Berlin, Brüsszel, Róma és Temesvár – azokról a városokról nevezték el, amelyek Szeged újjáépítését bőkezű adományokkal is támogatták. Akkor épültek meg azok a középületek is – a Közművelődési palota, a Somogyi-könyvtár első otthona vagy a színház –, amelyek mindmáig szolgálják Szeged városát.

Jól jött minden segítség. Nagyjából 33 millió forintot költöttek a munkálatokra – az ártörténet.hu oldal szerint 2023-as árfolyamon ez 176 milliárd 880 millió forint lenne, szinte felfoghatatlan összeg.