2024.03.05. 20:30
Barnóczki Lili és családja utazik Erdélybe
A Szeretem Vásárhelyt Egyesület szervezésében négyszáz helyi középiskolás vehetett részt a Határtalanul program erdélyi tanulmányútján. Az utazó diákok mellett az itthon maradókra is gondolt az egyesület, tíz programból álló rendezvényt hirdettek. Aki legalább négyre elment, sorsoláson vehetett részt.

A Szeretem Vásárhelyt Egyeület Határtalanul programja egyik semény a Toros zenekar fellépése volt szeptemberben. Fotó: Kovács Erika
Nyolc csoportban 400 vásárhelyi középiskolás utazott Erdélybe, a kies székely faluba, Csehétfalvára, amelynek 100 lakosa van és valamennyien Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárai. A csoportok 5 napot töltöttek Erdélyben, a határon túli magyar kultúra értékeivel ismerkedtek.
A Határtalanul program célja az volt, hogy Trianont ne csak a történelemkönyv lapjairól ismerjék. A fiatalok hallhattak arról, hogy miként szakadtak szét családok, szerelmek az úgynevezett békediktátum hatására. Az utódok feladata, hogy megértessék a gyerekekkel, hogy a szétaprózódás helyett a nemzeti összetartozás a fontos, hogy bárhol forduljanak meg a világban, büszkék legyenek a magyarságukra.
A Szeretem Vásárhelyt Egyesület az itthon maradó diákoknak, felnőtteknek tíz programot szervezett. Többek között Erdély történetéről hallhattak előadást, megtekinthették a Toros zenekar előadását, Kányádi Sándor versmondó versenyt és versillusztrációs pályázatot hirdettek, székelykapu futást, festménykiállítást, játszóházat, gasztroprogramot szerveztek. Aki négy eseményen részt vett és ezt a helyszínen kapott pecséttel igazoltatta az egyesülettel, sorsoláson vehetett részt.
Walterné Böngyik Terézia, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület elnöke a civil szervezet Facebook-oldalán bejelentette, 150 regisztrációs lap érkezett vissza hozzájuk, ami egy nagy dobozba került. Onnan húzta ki az elnök a szerencsés nyertest, aki nem más, mint a HSZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola 13/D osztályos diákja, Barnóczki Lili, aki a családjával együtt egy hétig pihenhet Erdélyben.