Helyi közélet

2024.03.29. 08:30

Fizetős lesz a parkolás a Hagymatikumnál

A megújult, kibővített Hagymatikum körül – tapasztaltuk – egyelőre nem zsúfoltak a parkolók, a nyári szezonban azonban rengeteg lesz az autóval érkező vendég. Most még ingyenes számukra a parkolás, ám a nem is távoli jövőben ez megváltozhat.

Szabó Imre

Egyelőre nem nehéz helyet találni a Hagymatikum közelében – és még fizetni sem kell érte. Fotó: Szabó Imre

A parkolás is szóba került azokon a bejárásokon, amelyek alkalmával az érdeklődő helybeliek már a nyitást megelőzően megnézhették a makói Hagymatikum fürdő új létesítményeit. Farkas Éva Erzsébet polgármester ezt annak kapcsán hozta szóba, hogy felhívta a figyelmet arra, a teljes beruházás részeként új parkoló is épült a Szent János téren. Ehhez 3 épületet kellett lebontani; területe nagyjából 3 ezer négyzetméter és 82 kocsinak van itt hely. 

A város emellett a Teleki utcán is vásárolt ingatlant azzal a céllal, hogy ott parkolót létesítsen, ennek kialakítása azonban még nem kezdődött el.

A polgármester megjegyezte, noha egyelőre ingyenes a parkolás Makón, ez a közeljövőben változhat.  

Ezen erősen gondolkozunk

 – fogalmazott.

Közölte, az önkormányzat már meg is bízott egy céget azzal, hogy vizsgálja és tervezze meg azt, a Hagymatikum turisztikai látogatottságához igazodva a belváros mely területeit érdemes bevonni egy esetleges fizetős zónába. Hogy ez végül miként valósul meg, az várhatóan az év közepe táján derül ki. 

A városvezető ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a makóiaknak ebben az esetben sem kell díjat fizetniük, vagy legfeljebb egy jelképes összegű éves bérletet kell majd váltaniuk annak érdekében, hogy tudjanak parkolni.

Egy átlagos hétköznapi nap délelőttjén egyébként körbejártuk a Hagymatikumot, illetve a közelében lévő parkolókat. Úgy láttuk, egyelőre nincs zsúfoltság. Közvetlenül a Hagymatikum mellett, a Teleki utcán és a Szent János téren ugyan nem volt sok a hely, a pár száz méterre lévő Hollósy Kornélia utcán viszont csak néhány kocsi várt gazdájára. Az új, második Szent János téri parkolóban pedig ottjártunkkor épp egyetlen autó sem volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában