Mindig azt nézte, mi a jó a szakmának

Iskolateremtő lézerfizikai ku­tatásai, valamint a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a tu­dományos együttműködések kialakítása terén is meghatározó tevékenysége elismeréseként Széchenyi-díjat vehetett át márciusban Szabó Gábor, az ELI-ALPS ügyvezető igazgatója, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az elismerésre a Magyar Tudományos Akadémia fi­­zikai osztálya terjesztette fel, így különösen megtisztelőnek érzi azt.

– Ezek szerint a szakma még azt gondol­­ja ró­­­­lam, hogy fi­­zikusféle vagyok – mosolygott. 

Szabó Gábor életútja ugyanis több esetben elágazott szakmájától – bár beszélgetésünkből kiderült, ő ezt nem feltétlenül gondolja így. Az első Orbán-kormány idején az Oktatási Minisztérium kutatási-fejlesztési helyettes államtitkára volt, nyolc évig vezette rektorként a Szegedi Tudományegyetemet, és jelenleg is az egyetemet fenntartó alapítvány első számú embere. Ő azonban minden feladatára úgy tekint, hogy abból fizikus­szakmájában is előnye származott. 

Minden pozícióban fizikus maradt 

– A helyettes államtitkári pozíció például szakmai, nem politikai feladat volt. Természetesen tudom, hogy alakulhatott volna úgy is, hogy ezzel a megbízatással kizárom magam a szakmámból, de szerencsére nem így történt. Sőt, a pályázati rendszerrel, amit kialakítottam, tekintélyt vívtam ki – mesélte. Hozzátette, nem is vállal­­ta más felté­tellel, csak hogy egy napot minden héten Sze­­geden tölthet, hi­­szen már ekkor is tudta, hogy fizikus szeretne maradni.

– Ugyanakkor ez egy érdekes feladat volt, amit nem bántam meg. Sok mindenkit megismertem a tudománypolitika meghatározó alakjai közül, így amikor szükség volt rá, mindig tudtam a megfelelő emberrel beszélni. Mert mindig azt néztem, mi miért jó a szakmának – magyarázta. 
Az egyetem vezetését is azért vállalta el Szabó Gábor 2010-ben, mert úgy érezte, tennie kell valamit.

– Helyzet volt, így beleálltam. Sajnos azonban a 8 évből sok ment el válságmenedzselésre, kevés jutott az építkezésre. De azt gondolom, az az irány, amin a Szegedi Tudományegyetem elindult, az jó. Hogy mást ne említsek, Karikó Katalin után Gerard Mourou is az egyetem kutatóprofesszora lesz, így két Nobel-díjast is a sorainkban tudhatunk majd, sőt Krausz Ferencnek is Szegeden lesz laborja. Ezt azért nem láttam jönni – nevetett. 

Így került Szegedre a lézeres kutatóközpont 

Szabó Gábor tehát volt helyettes államtitkár és rektor is, mégis fizikusként érte el talán a legnagyobb eredményt azzal, hogy Szegeden épült fel az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont. Az a tudományos fellegvár, amely világszinten is az élvonalat képviseli a lézerfizikában – és ezt nem magukról mondják, hanem a nemzetközi szakma jegyzi így. 

– Az azért túlzás, hogy én hoztam ezt létre. Volt némi közöm hozzá, hogy itt van – pontosított szerényen. Az igazság az, hogy Magyarország ere­­detileg nem is pályázott helyszínként erre a projektre, mivel azonban Gerard Mourou felkérésére Osvay Károly volt a 13 országot átölelő konzorcium projektmenedzsere az uniós pályázatban, ezért minden információ rendelkezésre állt ahhoz, hogy az akkori Gazdasági Minisztérium illetékeseit meggyőzzék arról, hogy érdemes lenne megpró­bálni.

– A döntésre pedig vit­tük magunkkal Prágába a Délmagyarország azon számát is, amelyben cikket közöltek arról, hogy a miniszterelnök is alátámasztotta az igényünk komolyságát. Végül valóban Szeged lett az egyik helyszín a három közül, ahol az Unióban lézerközpontok működnek – mesélte. 

Arra a kérdésünkre, ilyennek álmodta-e meg a 2000-es évek elején, azt válaszolta, az ilyet nem lehet megálmodni. 
– Az úgynevezett „fehér könyv” 2010-ben készült el. Négy évvel később tettük le az alapkövet, és 2017-ben kezdték el szállítani az infrastruktúrát, a java azonban csak 2020-ban és 2021-ben érkezett meg. Volt olyan szerződésünk, amit 6 év alatt zártunk le. Mindezt azért mesélem, hogy érzékelhető le­­gyen: amikor megterveztük az ELI-t, azt is meg kellett tudnunk saccolni, 10 év múlva hol tart majd a lézerfizika. Mire akarjuk használni a lézereinket, és ami nekünk lesz, annál jobb lesz-e másnak. Szóval nem az a kérdés, hogy mit álmodtam meg, hanem hogy hogyan sikerült mozgó célpontra lőni – fogalmazott. 

Arra ugyanakkor nagyon büszke, hogy az ELI olyan munkahely lett, amelynek hangulata már kívülről látszik.

– Én is sokáig ütött-kopott laborokban dolgoztam, így tudom, mennyire számít a modern környezet. Emellett pedig itt olyan feladatok vannak a kutatók előtt, amin érdemes dolgozniuk. A fiatalok egyébként azt mondják, van egy bizonyos ELI-feeling is. Ezt pedig nem adnák semmiért – mondta. 

Aki nem tud nem dolgozni 

Szabó Gábor ugyan betöltötte 70. életévét, mégis a mai napig átlagosan napi 12 órát dolgozik.

– Sosem tanultam meg élni, nem tudok mást, mint dolgozni. Viszont ez nekem a hobbim is, így amíg szellemileg egyben vagyok, ezen nem is szeretnék változtatni. Persze tudom, hibám, hogy nem tudok nemet mondani, így valóban zsúfoltak a napjaim, de ez már valószínűleg így marad. Nyilván vannak olyan feladatok, amiket már nem feltétlenül nekem kellene csinálnom, és ma már azon is elgondolkozok, beüljek-e ilyen-olyan bizottságokba. Amiről viszont semmiképpen nem mondanék le, az a tanítás, mert számomra az a legfontosabb, hogy találkozzak a hallgatókkal – mondta. 

Szabó Gábor a Szent-Györgyi Albert Rotary Club tagja is, bár mint mondta, a találkozókra is kevés időt tud szánni, hiszen ezek idején is mindig dolgozik.

– Az eseményeken igyekszem jelen lenni, a jótékonysági ak­ciókban viszont mindig részt veszek. Az olyan világos célok mellé, amelyeket a Rotary kitűz, oda tudok állni, illetve tudom azt is, hogy az itt összegyűlt pénzeket mindig megkapja valaki, akinek szüksége van rá. Azt gondolom a kötelességem is, hogy segítsek, ha tudok – hangsúlyozta. 

Szabó Gábor tehát túl a hetedik ikszen is rendkívül aktív, ideje hetekre előre percre pontosan be van osztva. Az egyetlen, ami felülírhatja minden programját, az az unokázás.

– Ketten Németországban élnek, egyikük pedig Svájcban, így keveset látom őket. Ezért azt szoktam mondani a kollégáknak, ha unoka van Magyarországon, rám ne számítsanak. Ez egyébként az egyetlen feladat, amit tudom, hogy akárhány évesen is menni fog: szeretni őket – összegzett.