2024.05.25. 12:00
Szél István: véget vetünk a Szabadság téri patkányinváziónak!
Megválasztása esetén kinyittatná a csúcsi postát Szél István képviselőjelölt, a Szabadság téren pedig véget vetne a patkányinváziónak. Grezsa István azt ígérte, ha megválasztják polgármesternek, hat év helyben járás után újraindítja Vásárhelyt.
Grezsa István és Szél István fórumán sokan voltak, számos kérdés hangzott el, például a buszközlekedésről, ami, ha a Fidesz-KDNP nyer, ingyenes marad, de nem „roncsdebivel”, hanem korszerű járművekkel. Fotó: Kovács Erika
A Csúcsot, a Belvárost és Susánt magába foglaló 5. számú választókörzetben indul a képviselői mandátumért Szél István, aki 39 éves, 2010 óta Székkutas polgármestere, több éve a Csongrád-Csanád vármegyei Agrárgazdasági Kamara elnöke, háromgyermekes családapa.
A pénteki választási fórumon a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje azt ígérte, ahogy Székkutason, úgy Hódmezővásárhelyen is alázatra, szorgalomra, kemény munkára és kitartásra számíthatnak tőle. Megválasztása esetén megnyitná a csúcsi postát, a katolikus temető Jókai utcai szakaszán kőkerítés, járda és parkoló építését, a Szabadság téren hulladékszigetek létesítését ígérte, bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést és véget vetnek a patkányinváziónak. Felújítják a piaci mosdót és bővítik a kerékpártárolókat. Megoldják a Teleki és Bethlen utcák parkolási anomáliáit.
Hódmezővásárhely mögül eltűntek a támogatók. 2018 és 2022 között a városvezetés fejében az a vízió élt, hogy kormányváltás lesz és akkor a városba ömlenek majd a források. Hogy milyen stílusban ócsárolták a kormányt, mindenki ismeri. 2022-ben történt, ami történt, országos ítélet született Márki-Zay Péterről. 2022 és 2024 között pedig az összes szövetségese kihátrált mögüle, még az „új messiás” is
– idézte fel Grezsa István, aki szerint azért is kell változás Vásárhely életében, hogy hat év egy helyben járás után újra lehessen indítani.
A városrész lakói nagyon sok kérdést tettek fel a jelölteknek. Problémaként merült fel a hamu elhelyezése, hogy a helyi tévé műsorát nem lehet antennával fogni, csak kábelen, de a buszjáratról és a menzáról is kérdezték a jelölteket.
Egy szabadság téri bérlakásban élő asszony a bérlemény állapotára panaszkodott. Szél István ígéretet tett, hogy minden bérlővel új szerződést köt majd a város, ami nemcsak az ott élésre, hanem a lakás felújítására is vonatkozik majd. Grezsa István hozzátette, jelenleg nagy gond, hogy nincs a városnak gazdája, aki akár a lakások állapotától kezdve a közterületekig mindennel foglalkozna.