2024.06.04. 07:00
Kiemelten figyelne a nyugdíjasokra a Fidesz és a KDNP jelöltje
A 8-as választókörzetben meg kell oldani a parkolást, és mivel sok nyugdíjas él ott, az ő problémáikkal is kiemelten kell foglalkozni. Ezeken kívül a Vértó és környékének rendbetétele, fenntartása odafigyelést igényel, mely megoldásra vár. Ezt Molnár István, a Fidesz és a KDNP önkormányzati képviselőjelöltje mondta lapunknak.
Molnár István: szeretnék az embereknek segíteni ügyes-bajos dolgaik megoldásában. Fotó: DM
– Emlékeztetnék, hogy öt évvel ezelőtt a 2019-es önkormányzati választásokon ugyanebben a 8-as, Makkosházi választókörzetben indultam el képviselőjelöltként. Ennek kapcsán már ismernek a körzetben élő emberek. Egyébként a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar elvégzését követően édesapám ügyvédi irodájában kezdtem el az ügyvédjelölti gyakorlatom. Számos esetben bíróságon, nyomozóhatóságoknál, közjegyzői eljárásban vettem részt – kezdte lapunknak bemutatkozását Molnár István, a kormánypártok képviselőjelöltje, aki a mostani választáson újrapróbálkozik a makkosházi körzetben.
Molnár István tősgyökeres szegedi. Itt született, és az óvodától az egyetemig itt végezte a tanulmányait, valamint az ügyvédjelölti éveket is a városban töltötte.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2024/06/SGTlZZMAK1xHkvf_K27nbKbfr3aDU1X-eKLh_bhJoa0/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlYjBmODE4NTRiODQzMDA5YzcyMDg0MDcxNjZlM2Jl.jpg)
– Azért ezt a szakmát választottam, mert szeretnék az embereknek segíteni, ügyes-bajos dolgaik megoldásában közreműködni. Úgy vélem, hogy mindez a közéletre is igaz és ez utóbbi területet is szeretném megismerni és benne magamat kipróbálni. Hangsúlyozottan annak érdekében, hogy ne csak az embereken hanem a közösségen is segítsek, ha tudok – fogalmazott a képviselőjelölt.
Molnár István szerint a 8-as választókörzetben meg kell oldani a parkolást, és mivel sok nyugdíjas él ott, az ő problémáikkal is kiemelten kell foglalkozni. Ezeken kívül a Vértó és környékének rendbetétele, fenntartása odafigyelést igényel, mely megoldásra vár.
– Fontosnak tarom elmondani, hogy a kormánytól nagy eredmény, hogy Magyarország nem sodródott bele a háborúba. Azt pedig már helyi szinten érzékeljük, hogy Szegeden is megindul az elektromos gépjárműgyártás, mely munkahelyeket és vonzerőt teremt a város számára – tette hozzá Molnár István.
A képviselőjelölt azt ígéri, hogy ha elnyeri a választópolgárok bizalmát, akkor velük együtt dönt a makkosházi körzetben létrejövő fejlesztésekről, beruházásokról.
A 2024-es magyarországi önkormányzati választást június 9-én tartják. A képviselőket és polgármestereket az alaptörvény értelmében kivételesen 4,5 évre, 2024 őszétől 2029 tavaszáig választják.
Az önkormányzati választáson a vármegyei (fővárosi) és helyi (kerületi) önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a főpolgármestert, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselőket választják meg.