Nemcsak varrni szeretnek, szívesen mennek szakmai ta­lálkozókra is

2019.10.17. 20:35

Foltokból varrnak egészet

A vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban több mint 30 éve működik a Tulipán Foltmozaik Klub, amelynek foglalkozásaira más megyékből is járnak érdeklődők.

Imre Péter

A Tulipán Foltmozaik Klub Sárával, Erzsébettel és Terézzel. Fotó: Imre Péter.

Fotó: Imre Péter

– A Tulipán Foltmozaik Klub elődjét, a varrótanfolyamot 1988-ban hirdettük meg, ezt és az 1990-ben létrejött klubot Feketéné Loványi Erzsébet iparművész vezette 1999-ig – mondta Kéryné Joó Sára klubvezető, akivel a vásárhelyi BFMK-ban, az egyik foglalkozá­son beszélgettünk. Erzsike néni után Sára rövid ideig Nagy Verával együtt irányította a civil szervezetet, 2000-től pedig egyedül. Időközben kivált be­­lőlük a Margaréta Foltvarró Műhely.

Újság Németországból

– Akkoriban nálunk nem volt szakirodalom, egyik tagunk ka­­mionos fia hozta az újságokat Németországból, ezért a szakkörvezető kreativitásán múlott a siker. Azóta ide is belo­pózott az internet, és egymás között cseréljük az ötleteket. A Foltvarró Céh megalapításában is részt vettünk, és minden évben kiállításokat rendezünk Vásárhelyen és a környező településeken – sorolta Kéryné Joó Sára.

A Tulipán Foltmozaik Klub Sárával, Erzsébettel és Terézzel. Fotó: Imre Péter.

Mint a focisták

– Olyanok vagyunk, mint a fo­­cisták: ők elrúgják a labdát, hogy utánafussanak, mi szétvágjuk az anyagot, hogy utána összevarrjuk – kapcsolódott a beszélgetésbe az éppen szabó Nagyné Molnár Erzsébet, aki 20 éve tag. Hozzátette, rabul ejtette a foltvarrás, és a techni­kákat jobb és könnyebb közösségben elsajátítani. Ezeket használati és dísztárgyakon: táskákon, neszesszereken, edényfogókon, párnákon, te­­rítőkön és takarókon alkalmazzák.

Csermákné Drubina Teréz 5 éve Nagyszénásról jár át Vásárhelyre. – Mindig új dolgo­kat tanulok, jó a közösség, barátokra tettem szert. Minden hó­­napban itt vagyok – közölte Teréz, aki alapítója volt a nagyszénási „foltosoknak”, és Kondorosra is rendszeresen eljár.

Kiállításokat is rendeznek a foltvarró klubban készült munkákból.Fotó: Imre Péter

Nemcsak varrni szeretnek, szívesen mennek szakmai ta­lálkozókra, például Szegedre, Makóra, Orosházára, Mezőkovácsházára, Zentára, Pécsre, Ta­tabányára. Többször rendeztek Mártélyon, a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Oktatóközpontban Kerítés Tárlatot és Találkozót, ahova nemcsak Csongrád és Békés megyéből, de Zentáról is érkeznek érdeklődők.

Mindenkinek segítenek

– 2015 őszétől havonta egy-egy hétfő és szombat délután találkozunk, utóbbi napon nemcsak a klubtagok jöhetnek, azok nyílt varrónapok. Szívesen se­­gítünk azoknak is, akik úgy érzik, még nem eléggé biztosak a szabásban-varrásban – mondta végezetül Kéryné Joó Sára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában