A rejtélyes Jókai-kézirat nyomában

– Elsősorban Jókai páratlanul leleményes és gazdag írói nyelvével foglalkoztam, elbeszéléseinek modernségével és azokkal a magyar irodalomban általa meghonosított írói „technikákkal”, amelyek a saját korukban merészen kezdeményezőek voltak, és amelyeknek köszönhetően az irodalom a lehető legtöbb csatornán találta meg a közönségét – mondta Hansági Ágnes.

Jókai Mórnak számos kötődése volt Szegedhez.

– A nagy árvíz idején Jókai az elsők között érkezett Szegedre, hogy csónakon bejárva a város romjait a saját szemével győződhessen meg a víz pusztításáról. A parlamenti vitában is felszólalt, és vezércikkben, tárcában tudósította a magyar és a nemzetközi közvéleményt saját lapjában, A Honban a Szegedet sújtó természeti katasztrófáról. Ennek óriási jelentősége volt a segélyek, a hazai és a nemzetközi gyűjtőakciók megindításában. A Honnal ugyanis, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere lévén, azonnal el tudta érni a külföldi nyilvánosságot. A Hon szerkesztősége pillanatok alatt megszervezte a gyűjtési akciót. A magánemberek adományai a szerkesztőségen keresztül egész Európából így a lehető leggyorsabban, az államok segélyakcióihoz képest sokkal gyorsabban, szinte azonnal eljuthattak Szegedre. A Hon a segélyakció végéig a címoldalon számolt be, napi rendszerességgel, a befolyt összegekről és az adományozókról. Egy katasztrófában pedig, amikor az emberek hajlék és élelem nélkül maradnak, az azonnali segítség kulcsfontosságú. Jókai tisztában volt ezzel, és saját nemzetközi hírnevét, közkedveltségét is latba vetette a segélyakció megszervezésekor. Békeidőben is élénk volt a kapcsolata Szegeddel, jelen volt a Somogyi-könyvtár és a színház megnyitásán, utolsó látogatására 1891-ben került sor – mondta Hansági Ágnes, akinek kutatása az író kéziratára is kiterjedt.

– A Somogyi-könyvtár több Jókai-kéziratot is őriz. A legértékesebb nyilvánvalóan Jókai egyik legizgalmasabb regényének, a Mire megvénülünknek a kézirata, amelyet 1963 júliusában Vasváry Ödön református lelkész ajándékozott a könyvtárnak, amikor az amerikai emigrációból hazalátogatott szülővárosába. A kézirat hiányos, ami persze a Jókai-életmű esetében egyáltalán nem ritka. Az egyik érdekesség, hogy a kéziratok között találtunk olyan lapokat is, amelyekről (eddig legalábbis) nem tudtuk egyértelműen megállapítani, mely művének az oldalai lehetnek. A szerző kézírásából megállapítható, hogy kései alkotásról van szó; Jókai írása általában jól olvasható, lila tintával írt a leggyakrabban. Itt kuszább a kézírás, szétcsúsznak a sorok, nehezebben is olvasható, és fekete tintával írta. Az idegen kéztől származó, tintaceruzás lapszámozás arra mutat, hogy átment a szedő kezén, vagyis megjelent nyomtatásban. Az életmű eddig digitalizált anyagában azonban nem szerepel. Ezen a nyomon tudtunk elindulni, nyilván némi időt vesz majd igénybe az azonosítása. Az is kivehető, hogy az egyik kéziratlapot összegyűrték.