Eredetileg úgy volt, Hagymácska lesz a neve

2019.10.29. 06:09

Megidézték a gazdag múltat a makói Maros Táncegyüttes egykori tagjai

A Maros Táncegyüttes Makó minden bizonnyal legnevesebb, nemzetközi szinten is jegyzett művészeti csoportja, alakulásának körülményeire, illetve alapítójára azonban ma már nem mindenki emlékszik a városban. A napokban összegyűltek az egykori táncosok egy kis múltidézésre – ennek köszönhetően később fotóalbum lát napvilágot, illetve emléktáblát kap az alapító, Kovács Lajosné.

Szabó Imre

– Szép idő volt. Fiatalok voltunk, szerettük a táncot, sokat utaztunk és jól éreztük magunkat – mondta Fekete Sándorné, aki egyike volt azoknak, akik a máig nemzetközi hírű, Makó legnagyobb kulturális csoportjának, egyben legnépesebb civil szervezetének számító Ma­­ros Táncegyüttes elődjében táncoltak. Egy másik egykori táncos, Kátai Antal hozzátette, akkoriban minden téesznél, kisipari szövetkezetnél voltak tánckörök, és mosolyogva megjegyezte: a szövőlányok különösen csinosak voltak. – Volt egy Csongrád megyei szvit című összeállításunk, amit jobban táncoltunk, mint bárki más a megyében. Be is jártuk vele az országot, díjakat nyertünk vele – tette hozzá az évtizedek alatt sem megkopott büszkeséggel.

Mindez nemrégiben a Jó­­zsef Attila Könyvtárban hangzott el, ahová Puszta János egykori népművelő, város­szerte ismert fotós invitálására gyűltek össze egy kis közös múltidézésre a valamikori táncosok, bő kéttucatnyian.

A tagokkal együtt indultunk múltidézésre. Írásunkat megtalálják a keddi Délmagyarországban!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában