A FIATAL művész támogatást nyert a MOL Tehetségtámogató Programjában

2020.01.06. 16:28

„A lényeg, hogy zene legyen körülöttem”

A citera, a koboz és a tekerő kihalófélben lévő hangszerek, nagyon kevesen értenek a szakszerű megszólaltatásukhoz – tudtuk meg a forráskúti születésű Dudás Klárától, aki nemrégiben elnyerte a MOL Tehetségtámogató Program támogatását, és ennek segítségével meg tudja vásárolni saját tekerős hangszerét.

Kancsár Tímea

Dudás Klára gyermekkorában eldöntötte, hogy citerás lesz.

A MOL Tehetségtámogató Program ebben a tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10 és 23 év közötti eredményes diákok, művészjelöltek és természettudományos tehetségek pályafutását. A beérkezett 267 pályázatból a szakértő zsűri értékelése után a pályázatokat kiíró MOL Alapítvány kuratóriumának döntése alapján 67-en kapták meg az igényelt támogatást. A pályázaton elnyert támogatási összeget a tehetségek leginkább hangszer megvásárlására, elő­adások, tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök biztosítására, vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordítják. A program Művészet-tudomány kategóriában országszerte idén összesen 19 millió forinttal segíti a fiatal tehetségeket.

Dudás Klára gyermekkorában eldöntötte, hogy citerás lesz.

Saját tekerőjével játszik a diplomakoncertjén

– 2015-ben már pályáztam ugyanerre a támogatásra, és akkor nyertem egy citerát, mert én igazából citerás vagyok. Csak az egyetemre úgy lehetett jelentkezni, hogy felvettük a tanulmányaink közé a kobozt és a tekerőt is. Így hiába citerából felvételiztem, másfél évig kobozt és másfél évig tekerőt is tanulok a citera mellett – mesélte Dudás Klára. A Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem citera–koboz–tekerő–népi ének szakos negyedéves hallgatója, népzenész hozzáfűzte: – Van még egy évem a diplomakoncertig, ahol majd tekerőn is játszom, így sürgőssé vált a beszerzése, ezért is pró­báltam meg újra pályázni. Így egy saját hangszerrel tudok majd a diplomakoncerten játszani. Habár van az egyetemen egy egyetemi hangszer, de az régi és sokan is vagyunk rá. Valamennyi önerőt tettem a támogatáshoz, és így lesz egy saját tekerőm.

Nagypapájától származik a citera iránti szeretet

– Amikor óvodás voltam, a nagyapám sokat vigyázott rám, és ő citerázott. Így megszerettük, és később a nővéremet és engem is beírattak citerázni. Alapfokon egy nagyon karizmatikus tanártól tanultam meg a hangszer használatát. És amikor elkezdtem rajta játszani, én már tudtam, hogy egész életemben ezt fogom csinálni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez tényleg így volt. Nyolcadik év végén választanom kellett, hova tovább. Csak Nyíregyházán és Székesfehérváron volt citeraoktatás, de úgy voltam vele, ha ezt tényleg szeretném csinálni, akkor egészen Nyíregyházáig kell hogy utazzak. Ott kiváló tanárokkal hozott össze a sors; Nauner-Agárdi Éva és Dragony Gábor citeratanáraimnak sokat köszönhetek. A középiskola után már nem volt kérdés, hogy a Zeneakadémiával próbálkozom, ahová szerencsére első körben felvettek.

Szülőfalujában büszkék a sikereire

Minden évben lemegyek a forráskúti falunapokra, és fellépek. Amilyen rendezvényre csak lehet, vissza szoktam térni a szülőfalumba. Két évvel ezelőtt megkaptam a Forráskút Érdemérem kitüntetést. Tanítani szeretnék a későbbiekben, illetve fellépéseket is szívesen vállalok. Az a lényeg, hogy zene legyen körülöttem.

Klára szerepelt a Fölszállott a páva népi tehetségkutatóban

A forráskúti születésű Dudás Klára 2012-ben a KÓTA Arany minősítését kapta ének kategóriában, 2014-ben a Fölszállott a páva népi tehetségkutató versenyen az elődöntő élő adásába egyedüli citerásként került. A Mesterek és tanítványok sorozatban egyórás, önálló koncertlehetőséget kapott. 2015 óta számos népzenei táborban dolgozik oktatóként és előadóként, több CD-n is közreműködött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában